Egészség kategória bejegyzései

A vízről!

Tudj meg minden a vízről

         7498_viz-vilagnapja5.jpg
A víz minden élőlény számára nélkülözhetetlen anyag: nélküle senki,sem az emberek,sem az állatok,sem a növények nem maradnának életben! 

A víz,latin nevén aqua,a hidrogén és az oxigén keverékéből álló vegyület-erre utal a kémiai képlete,a H2O (dihidrogén-monoxid)
Naponta legalább 1,5 liter víz elfogyasztásával működik ideálisan a szervezet vízháztartása.Az emberi test 60-70 százalékát víz alkotja,egyes szervek (vese,agyvelő,szem) ennél többet is tartalmaznak. Sok vitamin vízben oldódik,például a B1-,a folsav vagy a C-vitamin. Az ember akár 60 napig is képes étel nélkül élni,víz nélkül azonban néhány napig bírja csak.

A negatív gondolatok a rendezetlenséget, míg a pozitív gondolatok a rendet teremtik meg a vízkristályokban.

(Részletek Masaru Emoto könyvéből)

zoom“A víz nem csak kémiailag igazolható anyagokat tartalmaz, hanem mindenféle egyéb információkat is, melyekkel érintkezésbe kerül. A víz híven tükrözi a világon létrejövő összes rezgést, és ezeket az emberi szem számára látható formába önti. Képes mindenféle jellegű információt meghatározott frekvenciamintán tárolni, és ezt más rendszerekre – például az élő szervezetre – átvinni.

Minden egyes gondolatnak megvan a maga frekvenciája, egy adott hullámhossz, pozitív vagy negatív, örömteli és építő, kellemetlen vagy romboló. Ezt a hullámhosszt a másik ember rezonanciaként, vagy disszonanciaként érzékeli, kellemesként vagy zavaróként.

A zene rezgése hatással van a vízre. 

Amikor klasszikus zenét játszottunk a víznek, minden esetben szabályos alakú, pontosan megkülönböztethető formákkal rendelkező kristályok keletkeztek. Ezzel szemben, amikor erőszakos heavy metal zenét játszottunk le, a legjobb esetben is csak töredékes, torz kristályok jelentek meg.

Bizonyított, hogy az ima rezgéseit is azonnal átveszik a közelben lévő tárgyak, így a közeli vízre is hatnak.

Kísérleteink azonban ezzel nem értek véget. Arra gondoltunk, mi lenne, ha szavakat vagy kifejezéseket írnánk egy darab papírra, majd vízzel töltött üvegek köré tekernénk azokat úgy, hogy az írás befelé nézzen.

A víz, amelynek a köszönöm szót mutattuk, gyönyörű hatszögletű kristályokat hozott létre, bármilyen volt is a nyelv, míg abban, amelyre az ostoba vagy más megalázó szót helyeztük, alaktalan és töredezett kristályok jöttek létre.

A leggyönyörűbb és legkifinomultabb kristály amelyet valaha láttam – a kristály, amely a szeretet és hála szavak hatására jött létre. Úgy nézett ki, mintha a víz boldogságát egy nyíló virág megalkotásával ünnepelte volna.

<<–A kristály az Ima hatására!

 

Vizkristaly.jpgFeltételezhetjük, hogy amikor tökéletes mértani alakzatú kristály jön létre, a víz összhangban van a természettel és a jelenséggel, amelyet életnek nevezünk. Amikor pedig a természettel összeegyeztethetetlen információ van jelen, tökéletlen kristály alakul ki.

Vizkristaly_6.jpgMindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy szavaink nagymértékben befolyásolják gondolkodásmódunkat és érzéseinket, és minden könnyebben megy, ha pozitív szavakat használunk. Ezekkel a kisérletekkel bebizonyosodik az is, hogy a pozitív szavak hatásának fizikai megjelenési formája is van.

Mindez csak újabb értelmet nyer, ha belegondolunk, hogy testünknek mintegy 70%-át az alakítható, a gondolat ereje által irányítható víz alkotja.

v22
v2
Metál zenére keletkezett kristálykép

 

Dr. Shioya három aranyszabálya

1.) Mindenről pozitívan gondolkodni: mivel az utóbbi időben sokat beszélnek a pozitív gondolkodás fontosságáról, erre nem szükséges kitérnem. Bizonyított tény, hogy a pozitív gondolatok hatnak a testegészségére, például erősítik az immunrendszert. Ez a szellemi magatartás tehát nem a jobb életvezetés szabálya erkölcsi vagy vallási értelemben, hanem a testi és szellemi egészség megtartásának kézzelfogható és fontos eleme. Ha alapmagatartásunk pozitív, akkor bármely helyzetben hajlandók vagyunk meglátni a lehetőségét és élni azzal. Ennek semmi köze az életidegen szép szavakhoz, vagy a rózsaszínű szemüveghez. Ellenkezőleg: ahelyett, hogy csak a negatívumokra összepontosítanánk, szemügyre vesszük mindkét oldalt és képesek vagyunk felismerni lehetőségeinket és esélyeinket.
2.) Nem szabad megfeledkezni a köszönetről: legyen alapérzésünk a hála és mindig Imaval_kezelt.JPGemlékezzünk rá. Az energia a figyelmet követi, ha tudatában vagyunk a hálánknak, akkor ennek megfelelő rezgéseket sugárzunk, ezzel pedig ugyanilyen rezgéseket vonzunk, vagyis megszaporodnak azok a helyzetek, amelyekben jó okunk van hálásnak lenni. Van akinél hiányzik ez a pozitív alapmagatartás. Az ilyen embernek olyan dologra kell irányítania a figyelmét amelyekért hálás lehet. Még ha csupán apróságok is ezek. Előfordulhat, hogy valaki azt állítja, az ő életében nincs semmi olyasmi amiért hálás lehetne, pedig már az is nagy hálával tölthetné el, hogy minden nap életben van.
3.) Ne akadékoskodjunk ! Ha hála helyett csak kifogásaink vannak, negatív érzéseink és gondolataink rezgésekké válnak, s ezeket sugározva végül olyan eseményeket vonzunk magunkhoz, amelyek megint akadékoskodásra bírnak minket. Az olyan gondolatok mint: “nyakik ülök a bajban”, “ki nem állhatom”, “nem vagyok rá képes”, “megette a fene”, “de kemény vagy”, “ez túl nagy falat”, stb. Nehéz kellemetlen, kemény és fárasztó helyzeteket vonzanak.

PROGRAMOK, Helyszínek

 Képkivágás

Az év utolsó T&GY meditáció
Karácsonyi ünnepi meditáció

Különleges gyógyító energiák, a sok millió éves sókristályok között a Fény Entitások közreműködésével
2015.12.19. (Szombat) 15:00-18:00-ig Parajdi Sópince -ben!

kcs

   Kérlek, a karácsonyi alkalomra a vízen kívül hozzál magaddal egy becsomagolt ajándékot, kb 500.-, (de max. 1000.-) értékben, amivel egymást megajándékozzuk.
Az ajándékozás névtelen, sorsolással húzzuk ki, ki melyik ajándékot kapja!

Már Péntekenként is !!! 

Spirituális tisztítás, Lélekgyógyítás  Médiumi Meditáció

                                                                                                                                                                        

Csütörtökön 

18:30 – 20:00   Hét nap ház-ban!

Pénteken 

18.00 – 19:00ig  Parajdi Sópince -ben!

A  Gyógyítómeditáció

 

Ha szeretnéd, hogy a meditációt megelőző napokban a Fény Entitások felkészítsenek a magasabb rezgésű tisztító, gyógyító energiák befogadására, akkor Forrás: ThinkstockKérlek, hogy a meditáció előtt időben >>jelezd<< részvételi szándékodat. Ezzel segíted az én  munkámat is.

Előre is köszönöm.

(Ha sikerül szerda éjfélig bejelentkezned, akkor a pénteki meditáció a Parajdi Sópincében számodra INGYENES!) >>ITT<<

 

 Csütörtökön  18:00-tól várlak benneteket

A Van Egy Helyen! (1085 Budapest, Rökk Szilárd utca 11. Fsz.1 (11-es kapukód))VEH 3 960-379

————————————————————————————————————

Péntekenként !!! 

A Parajdi Sópincében 2015 április-​tól minden pénteken

Spirituális tisztítás, Lélekgyógyítás, Médiumi meditáció

gyülekezés 17:30-tól
Meditáció 18:00-19:00
!

Médiumi meditáció a Parajdi Sópincében!

pp

 50.000 Kg, 20 millió éves parajdi só a Vámház körút 11-ben.

Helyszín: Budapest, Vámház krt 11.

Ideje: 18:00 -19:00

Kérlek, segítsd munkámat azzal, hogy érkezésed előre jelzed, hogy a segítő Entitások fel tudjanak készíteni az energiákra  legkésőbb péntek 15:00-ig! ( itt ) 

vagy:  allcaridade@gmail.com címen!

Kinek ajánlom?

A Sópince Meditációval egy kíváló lehetőség azoknak, akik szereték duplán kihasználni az időt, hiszen a Parajdi Sópince a gyógyulni vágyó asztmásoknak, allergiásoknak és a légúti megbetegedésekben szenvedőknek ad enyhülést, ugyan akkor a tisztító, gyógyító energia ami amit az Fény entitásai csatornázásával hozok, fokozzák a szervezetünkre gyakorolt jótékony hatást! 

A PARAJDI SÓBÁNYA „KISTESTVÉRE”

Ötvenezer kiló húszmillió éves parajdi sót építettük be a háromszáz négyzetméteres egykori légoltalmi pincébe a Vámház körút 11-ben. Maroknyi Székelyföld az anyaország fővárosában, hiszen az ásványkincs mellett szovátai követ és – engedéllyel kivágott – hargitai fenyőt használtunk az építkezésen.

 

Kedves Barátaim!

 Ebben az évben is emlékezünk Loyolai Szent Ignácra a Jezsuita rend alapítójára, A Fény Entitásainak vezetőjére!

2015 Július 25-én Szombat délután 14:00-18:00

Abadiania 2011 1093Szent Ignác napján

 Ünnepi nagy csoportos energetikai tisztítás a Fény Entitásai segítségével

Kérlek, ha megteheted  hozz egy szál fehér virágot a meditációrat, amivel emeled az ünnep hangulatát. A virág a meditáció során energetizálásra kerül, hogy a meditáció végén haza tudd vinni annak a személynek, aki a számodra a leg fontosabb! ♥

Lesznek energetizált kristályok,  valamint lehetőség nyilik a saját kristályod elhozatala esetén annak tisztítására és ha szükséges újra energetizálására.

Lehetőség személyes konzultációra, előzetes időpont egyeztetéssel!

Bővebb információ itt!

www.tisztitomeditacio.hu

www.gyogyitomeditacio.hu

 

LOYOLAI SZENT IGNAC

“Azoknak akik hisznek nem kellenek szavak,

azoknak akik nem hisznek,

bármennyi szó felesleges” ‘Loyolai Szent Ignác

Megváltoztathatod az életed

Képkivágás

30 dolog amire ha odafigyelsz megváltozik az életed

->  1 Ne töltsd az időt azokkal, akikkel nem érdemes

Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyanokkal töltsd, akik kiszívják belőled a boldogságot. Ha valaki azt akarja, része legyél az életének, akkor helyet biztosít neked benne. Akkor nem kell harcolnod érte. És ne feledd, nem azok az igazi barátaid, akik a legjobb pillanatokban melletted állnak, hanem azok, akik a legrosszabbakban!


->  2 Ne fuss el a problémák elől

Inkább nézz velük szembe. Nem lesz könnyű. Nincs olyan ember a világon, aki minden nehézséget tökéletesen kezelne. Nem olyan fából faragtak minket. Ehelyett idegesek vagyunk, néha szomorúak, máskor meg vagyunk bántva. De az életünk lényege akkor is az, hogy nézzünk szembe a problémáinkkal és oldjuk meg őket

– végül is így válunk azzá, akik valójában vagyunk


->  3 Ne hazudj magadnak

Bárkinek hazudhatsz a világon, de magadnak nem. Önmagaddal őszintének kell lenned.


->  4 Ne szorítsd háttérbe a saját igényeidet

A legfájdalmasabb dolog, ha valakit nagyon szeretsz, túlságosan is, és elfelejted, hogy te magad is különleges vagy. Igen, segíteni kell másokon, de önmagadon is! Ha volt valaha alkalmas pillanat arra, hogy kövesd a szíved és tegyél valamit, ami igazán számít,

akkor ez az a pillanat!


->  5 Ne akarj olyan lenni, amilyen nem vagy

Az egyik legnehezebb dolog az életben önmagadnak lenni egy olyan világban, ami arra próbál rávenni, hogy olyan legyél, mint mindenki más. Mindig lesz, aki okosabb, vagy fiatalabb, vagy csinosabb lesz, mint te. De egyikük sem lesz éppen olyan, mint te. Maradj önmagad, és akkor azért fognak szeretni az emberek, amilyen valójában vagy.

->  6 Engedd el a múltat

Sosem tudod elkezdeni az életed következő fejezetét, ha mindig az előzőt olvasod újra és újra.


->  7 Ne félj hibázni

Csinálni valamit és tévedni ezerszer hasznosabb, mint semmit sem csinálni. Minden siker mögött bukások sorozata áll.

A végén úgyis azokat a dolgokat bánod meg, amiket NEM csináltál meg, és azokat sokkal kevésbé, amiket legalább megpróbáltál.<


->  8 Ne hibáztasd magad folyton régi tévedésekért

Van olyan, hogy rossz embereket szeretünk és rossz dolgok miatt sírunk, de bármilyen rosszul is alakulnak a dolgok, a hibák segítenek megtalálni a helyes utat és a nekünk való embereket. Mindannyian hibázunk,
de nem csak a hibáidból állsz!<
Benned van a képesség minden egyes nap, hogy kezedbe vedd az életedet.


->   9 Ne próbálj meg boldogságot vásárolni

Sok minden van, amire vágyunk, és drága. De azok a dolgok, amik igazán fontosak – a szerelem, a nevetés, a szenvedély -, azok mindig ingyen vannak.


->  10 Ne csak másokkal keresd a boldogságot

Ha nem vagy boldog belül, mással sem tudsz igazán az lenni. Először meg kell teremtened a stabilitást a saját életedben, mielőtt mással meg tudod ezt osztani.


->  11 Ne tétlenkedj!

Nem szabad túlgondolni a dolgokat, mert a végén abból is problémát csinálsz, ami először nem is volt az.

Mérlegelj, aztán lépj!

Az előrehaladás kockázatos dolog, de sosem jutsz el a második szintre, ha nem lépsz el az elsőről!


->  12 Ne gondold, hogy nem állsz készen

SOHA, SENKI nem érzi magát 100 százalékig késznek, amikor jön egy lehetőség.

A legjobb lehetőségek az életben mind arra sarkalnak minket, hogy kilépjünk a komfortzónából – ez pedig azt jelenti, hogy az elején nem leszünk igazán magabiztosak. Ez ne tántorítson el!


->  13 Ne menj bele egy kapcsolatba csak azért, mert nincs jobb

A kapcsolatokat okosan kell megválasztani. Jobb egyedül lenni, mint rossz társaságban. Semmit sem kell elsiteni. Akkor vágj bele, amikor valóban készen állsz rá, ne akkor, amikor egyszerűen csak magányos vagy!


->  14 Ne utasíts el új kapcsolatokat csak azért, mert a régi nem működött

Az életben minden találkozásnak oka van.

Van, aki próbára tesz, van, aki kihasznál és van, aki megtanít valamire.<
És ami a legfontosabb, van, aki a legjobbat hozza ki belőled.


->  15 Ne akarj mindenkivel versenyezni

Ne aggódj azért, mert vannak, akik jobbak néhány dologban, mint te. Arra koncentrálj, hogy a saját eredményeiden javíts minden egyes nap. A sikerért önmagaddal kell megküzdened!


->  16 Ne légy féltékeny másokra

A féltékenység annak művészete, hogy másik erényeit számoljuk a sajátunk helyett. Kérdezd meg inkább magadtól:

“Mi az, ami nekem van, és amit mindenki más csak szeretne?”<


->  17 Hagyd abba a panaszkodást és az önsajnálatot

Lehet, hogy az adott pillanatban nem mindig érted, az élet miért gördít elég egy nehézséget, de ha utólag visszanézel ezekre, azt fogod látni, mindegyiknek volt valami értelme. Mosolyogj! Hadd tudja mindenki, hogy ma erősebb vagy, mint tegnap voltál, és akkor tényleg az is leszel.


->  18 Ne tarts haragot

Ne élj gyűlölettel a szívedben. A végén többet ártasz majd magadnak, mint másoknak. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy azt mondod, “amit velem tettél, az oké”. Ehelyett annyit jelent,

nem hagyom, hogy tönkretedd a boldogságomat!


 -> 19 Ne hagyd, hogy mások lehúzzanak a saját szintjükre

Soha ne hagyd gyengébb mércével mérni magad, inkább érd el, hogy mások erősítsenek a sajátjukon!


->  20 Ne pocsékold az idődet arra, hogy magyarázkodsz

A barátaid előtt úgysem kell, az ellenségeid úgysem értik. Egyszerűen tedd, amiről tudod és érzed, hogy helyes.


->  21 Ne ismételgesd ugyanazt szünet nélkül

Vegyél egy mély lélegzetet. Tarts egy kis távolságot, nézz rá friss szemmel arra, amit éppen csinálsz. Néha épp ez segít tisztábban látni.


->  22 Ne hagyd figyelmen kívül az élet apró szépségeit

Élvezd ki a kis dolgokat, mert egy nap majd visszanézel, és azt veszed észre, hogy valójában ezek voltak a nagy dolgok.

A legszebb emlékeid pedig olyan pillanatok lesznek, amikor egyszerűen csak mosolyogsz valakire, aki fontos neked.


->  23 Úgysem lesz minden tökéletes

A világnak nem perfekcionistákra van szüksége, hanem olyanokra, akik elvégzik a dolgukat.


->  24 Ne akarj mindig a legkisebb ellenállás felé menni

Az élet nem könnyű, főleg ha valami tényleg értékeset akarsz végrehajtani. Ne a könnyebb utat válaszd. Merj valami különlegeset csinálni.


->  25 Ne csinálj úgy, mintha minden rendben lenne, amikor nincs rendben minden

Nincs azzal semmi baj, ha néha összeomlunk egy kicsit. Nem kell mindig úgy tenni, mintha erősek lennénk, és nem kell állandóan bizonygatni, hogy minden rendben.


->  26 Ne hibáztassunk másokat a bajainkért

Éppen annyira leszel képes megvalósítani az álmaidat, amennyire képes vagy felelősséget vállalni az életedért.

Amikor másokat okolsz, éppen ezt a felelősséget nem vállalod.


->  27 Ne akarj mindenkinek mindenben megfelelni

Ez úgysem lehetséges, és ha megpróbálod, csak kiégsz benne. De ha eléred, hogy akár csak egy ember is mosolyogjon, az igenis óriási dolog. Nem az egész világ, egyszerűen csak a te világod. Próbálj meg csak erre figyelni.


->  28 Ne aggódj annyit

Az aggodalom nem a holnap terheitől szabadít meg, hanem a jelen élvezetétől.

Egy lehetőség, hogy eldöntsd, érdemes-e problémázni valamit: “Számít ez egy év múlva? Három év? Öt év?” Ha a válasz nem, akkor most sem érdemes aggódni.


– 29 Ne arra koncentrálj, hogy mi NE történjen meg

Hanem arra, ami meg akarod, hogy történjen. Ha azzal a gondolattal ébredsz, hogy ma valami remek dolog fog veled történni, és jól figyelsz, előbb-utóbb észreveszed!


– 30 Ne légy hálátlan

Mindegy, milyen passzban vagy éppen, legyél hálás az életedért minden nap. Valaki a világon éppen harcol a sajátjért. Ahelyett, hogy arra gondolsz, neked mi hiányzik, gondolj arra, mi mindened van, ami másnak hiányzik.

Biztosan mindannyian beleesünk néha egyik, vagy másik hibába.
Ezzel nincs semmi baj.
A legjobb, amit tehetünk, hogy időként emlékeztetjük magunkat erre. Érdemes megosztani ezt a listát, hogy azokhoz is eljusson, akik számítanak nekünk!
http://szabadonebredok.info/30-dolog-amire-ha-odafigyelsz-megvaltozik-az-eleted/

Az ölelés miért olyan hihetetlenül hatásos terápiás eszköz?

Képtalálat a következőre: „ölelés képek”Minden kétséget kizáróan, a szeretet a legnagyobb terápiás jelenség, ami valaha létezett. Abban a pillanatban, amikor a szeretet hiányától szenvedő beteg megérzi a szeretet melegét beindulhat önmagától egy gyógyulási folyamat.

Az ölelés nem csupán egy gesztus, hanem egység élmény is, amely emlékeztet a másik emberrel való sorsközösségre. Így hát az ölelés, ha nemcsak egy szimpla gesztus, hanem szívből jön, akkor előhozza a másik lelkében szunnyadó szeretetre és gyógyulásra vágyó gyermeket.

A gondolatok vizsgálata az intellektus, az elme útja, míg az ölelés a szív útja. Az elme a betegségek, míg a szeretet minden gyógyulás forrása.

Régebben azt hittem, hogy a világos érvelés, az értelem és az elemzés a megfelelő módszer, de ezek mit sem érnek az öleléshez képest.

Képtalálat a következőre: „ölelés képek”Az embernek szüksége van arra, hogy fontos legyen. Ez az egyik legalapvetőbb emberi igény. Ha valakivel nem törődnek, annak az élete hanyatlásnak indul. Ha nem érzi, hogy fontos valakinek – legalább egyvalakinek -, akkor az egész élete jelentéktelenné válik. Ezért a szeretet a lehető legjobb terápia. A világnak pedig azért van szüksége terápiára, mert hiányzik belőle a szeretet.

Egy igazán szeretetteljes világban nem lesz szükség terápiára: a szeretet önmagában elég; sőt, több is, mint elég. Az ölelés a szeretetnek, a melegségnek, a másikkal való törődésnek csak a megnyilvánulása.Képtalálat a következőre: „ölelés képek”

Pusztán az az érzés, hogy a másikból melegség árad feléd, már bőven elegendő ahhoz, hogy kiűzze belőled a betegségeket, és hogy felolvassza a jéghideg egódat. Ettől a feléd áradó melegségtől újra gyermekké leszel.

A pszichológusok ma már pontosan tudják, hogy ha egy gyermeket nem dédelgetnek, nem puszilgatnak, akkor nem fejlődik megfelelően. Ahogyan a testnek élelemre van szüksége, ugyanúgy kell a léleknek a szeretet. Kielégítheted a gyermeknek minden fizikai szükségletét, megadhatsz neki minden kényelmet, de ha nem öleli meg senki, nem lesz belőle teljes értékű ember. Mélyen belül nagyon szomorú lesz, elhagyatottnak, elutasítottnak, mellőzöttnek fogja érezni magát egész életén keresztül. Etették, öltöztették, de valójában nem gondoskodtak róla.

Újszülötteken megfigyelték, hogy valódi testi kontaktus nélkül a gyermek annak ellenére elkezd zsugorodni, hogy egyébként minden más fizikális igényét kielégítik. Akár bele is halhat! Ha testileg minden gondoskodást megkap, de a szeretetet még csak távolról sem ismerheti meg, akkor elszigetelődik, elveszíti minden kapcsolatát a létezéssel

Mit jelent egy ölelés

Mit jelent egy ölelés

A szeretet az, amiben egymáshoz kapcsolódunkKéptalálat a következőre: „ölelés képek”

Olyan ez, mint a lélegzet: az a testnek alapvető fontosságú – ha abbahagyod a lélegzést, meghalsz. Ilyen a szeretet is: ez az ember belső lélegzése. A lelket a szeretet tartja életben.

Az elemzés itt nem segít. Az értelmes, világos beszéd, a tudás, a szakértelem nem használ. Tudhatsz te mindent a terápiáról, amit csak tudni lehet róla, lehetsz akármilyen szaktekintély, ha nem ismered a szeretet művészetét a terápia csodájának mindig csak a felszínén maradsz. Abban a pillanatban, hogy elkezdesz együtt érezni a pácienseddel, azzal a betegeddel, akin látod, hogy szenved…”százból kilencven esetben azért szenvednek az emberek, mert soha nem szerette őket senki igazán. Ha tehát megérzed a páciens szeretetéhségét, és ha képes vagy betölteni a benne tátongó űrt az őszinte együttérzéseddel, akkor a páciens állapotában szinte azonnal lenyűgöző változás következik be.

A szeretet minden bizonnyal a leghatékonyabb terápiás módszer.

Képtalálat a következőre: „ölelés képek”Sigmund Freud ettől nagyon félt… annyira, hogy az ölelés nála szóba se jöhetett. Még csak arra sem volt hajlandó, hogy szemtől szembe üljön a beteggel, mert attól félt, hogy miközben meghallgatja az illető problémáit, megismeri a félelmeit, egy idő után talán elkezd valami szimpátiát érezni iránta. Esetleg könnybe lábad a szeme, sőt talán el is sírja magát, netán egy óvatlan pillanatban még meg is fogja a szerencsétlen páciens kezét! Annyira félt a terapeuta és a páciens között kialakuló bármilyen szeretetteljes kapcsolattól, hogy ennek elkerülésére külön módszert dolgozott ki: a páciensnek le kellett feküdnie egy kanapéra, a terapeuta pedig a kanapé mögött ült, hogy ne is lássák egymást.

Nagyon fontos tudni, hogy a szeretet azáltal növekszik, hogy szemtől szembe látjuk egymást.

 Minden kétséget kizáróan, a szeretet a legnagyobb terápiás jelenség, ami valaha létezett. Abban a pillanatban, amikor a szeretet hiányától szenvedő beteg megérzi a szeretet melegét beindulhat önmagától egy gyógyulási folyamat.

Képtalálat a következőre: „ölelés képek”Az ölelés nem csupán egy gesztus, hanem egység élmény is, amely emlékeztet a másik emberrel való sorsközösségre. Így hát a
z ölelés, ha nemcsak egy szimpla gesztus, hanem szívből jön, akkor előhozza a másik lelkében szunnyadó szeretetre és gyógyulásra vágyó gyermeket.

A gondolatok vizsgálata az intellektus, az elme útja, míg az ölelés a szív útja. Az elme a betegségek, míg a szeretet minden gyógyulás forrása.

A 3.SZEM LÉTEZÉSE!

TOBOZMIRIGY A TESTÜNK CSODÁJA

295049_131788916945764_1044508523_n

A tobozmirigy embernél az agy közepén, a két félteke között elhelyezkedő parányi mirigy, mely toboz alakjáról kapta a nevét.

A mellékelt ábrán jól tanulmányozható az emberi agy keresztmetszete és az egyiptomi szimbólum, aHórusz szem formai hasonlósága. Vajon az egyiptomi, ősi civilizáció többet tudott agyunk működéséről időszámításunk előtt 3000 évvel? Érdekes a feltevés és mélyen elgondolkodtató…

atitoksikerkulcshorusz_szeme_tobozmirigy__MzhO1326466244

Az agyunkhoz nyéllel rögzülő, fenyőtobozhoz hasonló alakú mirigyről sokféle vélekedés volt már az orvos-történet során, tartjuk pl. “harmadik szemnek” is… Mi az igazság, milyen érdekes összefüggések derülnek ki a tobozmirigyről?

 Anatómiai bizonyíték

Kevesen tudják, hogy anatómiai bizonyítékai is vannak a harmadik szemnek. A régészeti leletként megtalált halak koponya részén fellelhetõek a nyomai. Napjaink állatai pedig egy tobozmirigy nevû szervvel rendelkeznek, ami a koponyába bejutó fénytõl függõen mûködik. Persze nem csak az állatokban, hanem az emberi koponyában is találunk ilyet; nálunk ez egy borsó nagyságú mirigy, ami mélyen, a koponyaalapi részen helyezkedik el, és ugyanaz a szerepe, mint az állatoknál: a látószerv által felfogott ingerekre (azaz közvetetten fényre) reagál. Koordinálja az éjszakai/nappali hormonális mûködést, valamint az alvás/ébrenlét ciklusát, azaz idegen eredetû szóval a biológiai óránk ún. cirkadián ritmusát.

Hogyan befolyásolja a melatonin az alvás/ébrenlét ciklusát?

Működésének mélyreható vizsgálata során kiderült, hogy egy melatonin nevű hormont választ el, amely a véráramba kerül. Normál körülmények között ennek szintje alacsony napközben mivel a beeső fény a tobozmirigyben gátolja a melatonin nevű hormon termelését, míg más hormonokra, melyek a nappali életben fontosak, serkentőleg hat.  A fény kihunyásakor melatonin termelődik, és álmosak leszünk.  Éjszaka emelkedik meg, szintjének csúcsa pedig éjjel 3-4 óra körül van(REM), majd fokozatosan csökken, ahogy közeledik az idő az ébredéshez. Meditáció közben is igen sok szabadul fel!

A tobozmirigy és a melatonin termelése tehát erősen összefonódik az alvás/ébrenlét ciklusával, és az utóbbi években – gyakran megalapozatlanul – egyre nagyobb jelentõséget tulajdonítanak neki. Az kétségtelen, hogy a melatonin felelõs a hosszú utazáskor megjelenõ idõeltolódás által okozott problémákért. Ekkor ugyanis az történik, hogy a melatonin termelésének megszokott ciklusa és az azt szabályozó sötétség-világosság ciklusa már nem lesz szinkronban, aminek eredménye pedig fáradtság és rossz közérzet lehet. Az átálláshoz általában 5-6 napra van szükség. A melatonin közvetlenül a szervekre gyakorolt hatása ismeretlen. Az azonban mindenki elõtt ismert, hogy a fáradtság hatással van kedélyállapotunkra és teljesítõképességünkre.

Megnöveli a REM-ciklus hosszát, és élénk álmokat eredményez, emiatt alvászavar ellen adják. Hat a test hőmérsékletére, és álmosságot okoz. Befolyásolja az immunrendszert is, bár ennek módja még nem ismert. Antioxidáns – ennek következtében rákellenes – hatása van.

543100_361988343918772_1635835513_n

Nem csak a növényeknek, az embernek is szüksége van napfényre

A szem és a fény tehát nem pusztán az agy képalkotásában játszik rendkívül fontos szerepet, hanem közvetetten a hormontermelésben és a pihenésben is. Jóllehet nem vagyunk képesek annyira hasznosítani a napfényt, mint a növények, de semmiképp sem szabad lebecsülni jótékony hatását.

A homlok közepén kifejlõdõ harmadik szem a mitológiában és jó néhány kultúrában gyakran visszaköszönõ téma. Õseink sejtettek valamit, vagy véletlen, hogy tényleg van egy mirigy az emberi koponyában, melynek ugyan az a szerepe, mint a szemeknek, vagyis a látószerv által felfogott ingerekre (azaz közvetetten fényre) reagál?

http://www.youtube.com/watch?v=rYAbXnejYPo

Dr. Rick Strassman munkásságának köszönhetően (lásd előző videó) mára már tudjuk, hogy a tobozmirigy képes egy erős hallucinogén anyag, a DMT (dimetiltriptamin) előállítására is.

A DMT számos növényben is megtalálható, pl. a híres Ayahuascában is, amit a dél-amerikai sámánok ősidők óta használnak a szellemvilággal való kapcsolattartásra.

A DMT képes az ember tudatát a teste elhagyásával “túlvilági” síkokra szállítani, és azok a dolgok, amiket az ember ott lát, azok nem hallucinációk, hanem valódiak, ugyan úgy valódiak azok az intelligens lények is, amik ezt a síkot lakják.

Kijelenthetjük, hogy a tobozmirigy a metafizikai “harmadik szem” biológiai szerve.

A harmadik szem segítségével olyan dolgokat láthatunk, melyek a hétköznapi szemek számára láthatatlanok. A gyerekekben még jól működik, ezért fogékonyak a “természetfeletti” jelenségek észlelésére. Biztos mindenkinek voltak furcsa “álmai” és élményei gyerekkorában, melyeket nem tudott megmagyarázni. A gyerekek olyan dolgokat is látnak, amiket a felnőttek már nem. A tobozmirigy felnőttkorra nagyrészt elveszíti a különleges képességeit, de egy baleset vagy különleges technikák újra aktiválhatják. Sokszor lehet hallani olyat, hogy valaki egy fejsérülés után elkezdett szellemeket látni és hasonlók.

Az inaktiválódás bizonyos anyagok lerakódása és felhalmozódása, valamint a spirituális funkciók kihasználatlansága miatt következik be. Pl. a fluorid nagy mennyiségben képes felhalmozódni a tobozmirigyben (pl. fogkrémből). A sok lerakódott ásványi anyag valamint a kihasználatlanság működésképtelenné teszi a tobozmirigy harmadik szem funkcióját és ez felnőttkorra (de inkább 10-15 éves korra) általában be is következik.

Bizonyos technikák segíthetnek újraaktiválni a harmadik szemet, pl amikor az ember olyan hangokat ad ki, amik rezgésbe hozzák a tobozmirigyet.

VILÁGBIZTONSÁG NYÍLT TÁRSASÁG JELKÉPRENDSZERE A TOBOZMIRIGY

AZ EMBERI AGY FELÉPÍTÉSE – HÓRUSZ SZEME

536825_142807502510572_1865256648_n

A vizuális gondolkodással, a meditációval, a képzelettel és az álommal szoros kapcsolatban.
Így vagy úgy, de az agy, az egy! Elölnézetből egy hármashalom. A köztiagy a két agyfélteke között sólyom alakot formál. A sólyom kitűnő látásáról ismert, ezért méltán hordozza magával a képi gondolkodás, a szárnyaló képzelet szimbolikáját is.

Figyeljük meg az ősi egyiptomi ábrázolások adta hasonlóságokat! A köztiagy, az agy középső része tartalmazza az álmok, a meditatív állapot és a vizuális gondolkodásmód alapját képező tobozmirigyet.  Az agy (más néven agyvelő; ógörögül ἐγκέφαλον, enképhalon, „a koponyában”) a gerincesek központi idegrendszerének a koponyaüregben elhelyezkedő része.

Énképhalom!

Az epitalamusz a tobozmirigy szárában található mag (Nucleus habenularis). A tobozmirigy (glandula pinealis; corpus pineale) egy kis, kúp alakú képlet, amelyet a tobozmirigy szára (habenula) a köztiagyhoz rögzít. Hátrafelé nyúlik, így a középagy hátsó felszíne mögött fekszik.
A legősibb, középső részt köztiagynak és hüllőagynak is nevezik.

KALCIT MIKROKRISTÁLY AZ AGYBÓL, A TOBOZMIRIGYBŐL

normal_mikrokristaly_rendszer

Pásztázó elektron mikroszkóppal készült felvétel.
A Kalcit lapokban alkotja a kristályszerkezetet.
Az emberi agyból, a tobozmirigyből elkülönített mikrokristály.

A kalcit, mint “mészkő-észkő”..

Gondoljunk bele, milyen sok információ tárolható a lapokon.
Egyes kalcit kristályok vastartalommal bírnak, így az agy elektromágneses tulajdonságain keresztül kölcsönhatásban állnak. A kémiai-biológiai folyamatokkal szintén kölcsönhatásban áll ez a rendszer.
Agyunk közepén helyezkedik el, az evolúciós szempontból legősibb részén. Harmadik szemként is hívják. Melatonint termel mely a mélyalvásért is felelős. Hatékony rákellenes szer. Teljesen sötétben jobban termelődik. A kék fény hatására szinte megszűnik a termelődése. A tobozmirigy környékén a fluor 70-szer nagyobb koncentrációban fordul elő mint a test bármely más pontján.
A Fluor önmagában az egyik legerősebb méreg és a legerősebb katalizátor.
A fluor a legelektronegatívabb az összes elem közül.

AZ EMBERI AGY KÖZEPÉN TALÁHATÓ TOBOZMIRIGY TARTALMAZZA: TERMÉSZETES MIKROKRISTÁLYOK

normal_Calcium-carbonate-CACO3

 A tobozmirigyben lévő kalcit kristályok egy része vastartalmuk miatt elektromágneses tulajdonságokkal bír. (mészkő-észkő)

Kémiai hatásra a kristályszerkezetben változás jön létre.

A vaterit kalcium-karbonát, a borátok, karbonátok, nitrátok ásványosztályban az önálló kalcitcsoport tagja. A hexagonális rendszerben kristályosodik. Főleg ortorombos kristályokban található. Gyakori tömeges kristályos, finomszemcsés megjelenése. A kalcit és aragonit polimorf változata, megkülönböztetni csak a kristályszerkezet alapján lehet. Nevét felfedezőjéről, Henrich Vater német minerologusról kapta.

Az agy belső részét a biológiai és elektromágneses rendszerek védik, ugyanis más részei is tartalmaznak mágneses és vastartalmú részecskéket.

KALCIT KRISTÁLYOK

thumb_CaCo3_kristayok

Pásztázó elektron-mikroszkóppal (Scanning Electron Microscope) készült kép.
Az aragonit karbonát ásvány, dimorf alakja a kalcit, vagy mészpát. Kristályai rombos oszlopok sokszor tű alakú halmazok; gyakoriak az összenőtt többszörös ikerkristályok. Az aragonit rostosan, gömbösen, kéreg módjára, és ágas-bogas formában is megtalálható. A színeződéseket elsősorban a vas (Fe) tartalom okozza.
Az emberi agyban, a tobozmirigyben előforduló, mágneses kristályszerkezetek.

AZ AGYBAN MEGTALÁLHATÓ MÁGNESES TULAJDONSÁGGAL BÍRÓ RÉSZECSKÉK: MAGNETIT

thumb_hippocampus-magneses-reszecskek

Pásztázó-elektronmikroszkópos kép az emberi agy hippocampus (kampós) részéből: magnetit részecskék
A hippokampusz (hippocampus) az előagy (nagyagy) egy része, az emberben a halántéklebeny csúcsában, a kéreg (a hatrétegű neocortex) alatt található képlet, a gerincesekben az archicortexet (archipalliumot) képezi. Ötrétegű kéregből épül fel (allocortex). Nevét az emberi agy koronális metszetében megjelenő, csikóhalra (lat. Hippocampus) emlékeztető, görbült formájáról kapta. A primitív emlősökben az agykéreg felszínének 30-40%-át is kiteszi, az emberben ez az arány már elenyésző.

A magnetit (Haidinger, 1845) , vagy más nevein: mágnesvasérc, mágnesvaskő egy vastartalmú szabályos rendszerű oxidásvány amely a spinellcsoport ásványegyüttes tagja. Ikerkristályai gyakoriak. A legfontosabb vasérc.

Ezen felsorolt kristályok tulajdonságaik alapján reagálnak az eletromágneses térre, a körülöttünk lévő rezgésekre. Finomérzékelésnek vagy érzék feletti érzékelésnek  is hívják azt ha valaki tudatosan képes “fogni” a körülöttünk lévő teret.  Biztos volt már olyan, hogy valaki ellenszenves volt pedig nem tudtál róla még semmit.  De érezted, hogy valami zavar vele kapcsolatban. Vagy fordítva, mintha már ezer éve ismernéd annyira jól kijöttök. Ekkor  egymásra  “hangolódtok”.

A távérzékelésben (EPR -paradoxon vagyis féreglyuk) is fontos szerepe van, gondolsz valakire és 1 perc múlva pont Ő hív telefonon. Megérzed valamelyik hozzátartozóddal történt valami….de akár a jövőbe is belelpillanthatsz.

A tobozmirigy ezen lehetőségeit lehet tudatosan is végezni, erősíteni. Erre sok guru, jógi képes, de akár átlag ember is, ha vigyáz erre a szervre és nem hagyja  ezen funkció idegpályáit elhalni (szóval tudatosan vagy anélkül, de gyakorol, testben lélekben szellemben tisztulni).

Tobozmirigy kristályok 

A modern orvostudomány a közelmúltban fedezte fel, hogy az emberi agy belsejében, legfőképpen a tobozmirigy állományában kalcit kristály struktúrák vannak beépülőben. Sok gyermek ma már az agy aktív kristályos elemeivel születik. Az emberiség nagy része viszont kénytelen a fejlődése érdekében saját indíttatásából aktiválni azokat.

A fentiek tükrében rendkívül izgalmasnak tűnik a kérdés, hogy mi is lehet a funkciója ezeknek az ásványi képződményeknek és kristályos struktúráknak az emberi agy belsejében. Főleg akkor, amikor tudjuk, hogy a kristályok a legmagasabb rezgésszintet képviselik az ásványbirodalomban.

A kristályok több mint 80.000 éve állnak az emberiség szolgálatában. Az ősi civilizációkban gyógyításra, illetve információ- és energiahordozóként használták őket. Atlantiszban például a gyermekek a homlokukhoz, közvetlenül a harmadik szem pontjához érintett kristályokból férhettek hozzá a tudás anyagához – természetesen ráhangolódva a megfelelő hullámhosszra. A kristályoknak sok ágazatban van jelentősége már napjainkban is, többek között az informatikában, a híradástechnikában, az óraiparban, az űrkutatásban, a hadiiparban, az alternatív gyógyászatban stb.

Még izgalmasabb a gondolat, ha tudjuk, hogy ezeket a kristályokat, az Univerzum bármely más pontján fellelhető kristályokhoz hasonlóanfinomhangolással az ember szolgálatába lehet állítani. Elektromos, elektromágneses és mágneses impulzusokat közvetíthetünk, vagy fogadhatunk a segítségükkel.

Az elektromos frekvenciák (rádióhullámok) természetüknél fogva áthaladnak a testeteken, anélkül, hogy különösebb zavart okoznának.Csak a megfelelő vevő képes a vételükre. Jelenleg is sok elektromágneses frekvencia áramlik át a fizikai testeken de az ember, speciális eszközök (rádió, TV, telefon, stb) hiányában azonban még nem tudja érzékelni azokat. Úgy tűnik, hogy a kristály képződmények megjelenése az emberi agyban, ezt a helyzetet meg fogja változtatni. Sőt, majd egy szép napon még feleslegessé is teheti a közbeiktatott eszközök használatát.

Az emberi agy kristály struktúrái, a tobozmirigy hatásmechanizmusának ismerete, a melatonin hormon kutatási eredményei , minden bizonnyal forradalmasítani fogják majd az emberi kommunikációt, az oktatást, az orvostudományt, az ipart – röviden az ember teljes társadalmi berendezkedését.

A hyper-tudatos ember rendelkezésére áll ma már számos eszköz és technika is, hogy az agyában elhelyezkedő tobozmirigy kristálystruktúráit finoman, saját tempóban behangolhassa. A behangolás vagy aktiválás vértezheti fel az embert az oly hőn áhított multidimenziós képességekkel.

Milyen hatásai lehetnek az új képességek kialakulásának? 

– A tudatalattival történő együttműködés felerősödése.

– Óriási felismerések nyomán az emberi kapcsolatok ugrásszerű javulása.

– Az elkülönültség érzését felváltja a közösségtudat.

– Erősödik a biztonságérzet, megszűnik a félelem, a stressz..

– Az egyén rálel az Isteni Tervében kijelölt útjára, rátalál a szenvedélyére.

– Hosszantartó egészséges élet. Stb

Az ember alkalmazkodása a folyamathoz e fenti és hasonló képességek kifejlődését hozhatja. Most van az idő, amikor meg kell találni a fényt még a sötétségben is. Itt az idő, hogy az ember meglelje a fényt és a szenvedélyt önmagában. Ebbe az irányba tett legkisebb lépés is megváltoztatja az életet.

Az emberek kristályossá válnak
Már hallottunk a kristály gyerekekről és az indigó gyerekekről, akik a telepatikus kommunikációt, mint velük született képességet hozzák már magukkal. Nem tudják ugyan, hogy miként lehet alkalmazni, de van egy belső kommunikációs adottságuk, amelyet egy kis munkával finomra hangolhatnak és alkalmazhatnak.

Ezzel a képességgel bárki rendelkezhet,
ugyanis ez a képesség az emberi agyban formálódó kristályokkal való együttműködésből ered. Nagyon érdekes hatása lesz az emberiségre, amint ezeket a kristályokat az ember megtanulja alkalmazni.

Krizantén 77. üzentében ez áll:

„Az emberi agyban elől a homlok mögött középen helyezkedik el a Tobozmirigy, ami jó embereknél a harmadik szem. Ezen keresztül kapja az intuitív gondolatokat, a lélek irányítását is. Ha a lélek irányítása sikeres, akkor ez a szerv fizikailag is fejlődik, sejtszaporodás jön létre. Ezek a sejtek mind jobb és jobb antennaként szerepelnek.

Gonosz-rossz embernél a Tobozmirigy fejlődése leáll, sőt sejtpusztulás révén csökevényesedés áll be, melyet a sok rossz gondolat idéz elő.

Jó és rossz gondolatokra, lelkiállapotra azonnal reagál, ezért Isten ítélőszékének is felfoghatjátok. Itt dől el minden pillanatban, hogy ki, mennyi információt, lehetőséget, tudást kap az égi csatornán, vagy mitől zárják el, mit vesznek vissza tőle, mert rossz gondolatait nem tudta jóra alakítani. Ezért nem lehet semmilyen technikával és álszenteskedéssel senkinek a harmadik szemét kinyitni. 25% jó, 75% rossz felosztásnál nyílik automatikusan, és az előbb elmondottak alapján növekszik ill. csökken fizikailag és spirituálisan egyaránt.”

Minden ember születésekor az Univerzum teljes tudását hozza magával.

Ezt a tudást, azonban csak akkor kezdi használni, ha eljut arra a rezgés-tartományba, ahol egy-egy témával kapcsolatos „ajtó kinyílik”….

Vagyis a felismerés és a megértés párosul.

És még egy nagyon fontos tétel járul ehhez: Ez teszi ki az agyban tárolt tudás 50%-át.

Vagyis egy ilyen átlagos embernek, mint amilyen vagyok nem az agy teljes,- 100 %-os tudásából kell a fentieket levezetni, hanem csak a feléből,….az 50%-ból.

Így már egészen más a képlet!!!!

Akiben a jó gondolatok rendszeres használata meghaladja a 25%-os arányt az már átlépte a „jó-rossz” tartomány felezővonalát.

Akár az 1%-os meghaladás is a jó oldalra billenti el a többséget, hiszen a 26% több mint az 50 fele.

A korábbi években csak Karácsonykor adott ilyen ajándékot Krizantén, amikor elmondta, hogy ki hol tart a lehozott adósság-pontok ledolgozásával.

És sorba vettük a jelen lévő lányokat…. Volt, akiknek 35-40 % között, volt, akiknek 30-35 % között mozgott az arány.

A jelen lévő két fiú maradt a végére, én pedig természetesen utolsónak. És itt jött a meglepi: a fiúk százalékos aránya egységesen 25-30 % között van. Később ugyanilyen százalékkal jelölte meg Tűzvirág azokat a fiúkat is, akiket elsőre nem tudtunk megkérdezni, mert nem voltak jelen.

Elgondolkodtató az eredmény!!!

Mit jelent ez a hétköznapokban?

Az anyagi világban, a Földön a férfi hatóerő nélkülözhetetlen a gyakorlati életben. A mag úgy töri át a csírázás után a föld kérgét, hogy fává nőhessen. A kiscsirke csőre hegyével feltöri a tojás héját, hogy kikeljen, és felnőhessen.

Vagyis a hatóerő léte és használata a földi élet velejárója, nem ezzel van a baj.

A baj ott kezdődik, amikor a férfi hozzászokik, hogy a hatóerő az eredményes, a győzelemre vezető eszköz, és nem akar mást használni. Mindent ezzel akar megoldani.

A női szelídséget, befogadást, szeretetet lenézi, és nem tartja alkalmasnak semmi másra, csak az ágyban való használatra.

Gőgösségében nem az összefogást, hanem az uralkodást tartja elsődlegesnek.

Pedig az, aki uralkodik a másik fölött….azt általában nehéz szeretni.

Lehet félni tőle….esetleg tisztelni….de megszeretni sokkal nehezebb.

A szeretet nélkül pedig nincs igazi egység, nincs összetartozás.”

1002464_244099415714713_1664106173_n

“Az érzékszervek, a gondolkodási képességhez hasonlóan, utat biztosítanak azon energiák számára, melyek a különböző központok vagy csakrák által hatnak. A tobozmiriggyel kapcsolatban álló csakra a legfontosabb. Az ezoterikus irodalomban a pineáliszt harmadik szemnek is nevezik, a hinduk leggyakrabban egy a szemük fölé tett pötty alakjában hordják .

Mivel külső szemeinkkel közvetlen kapcsolatban áll, a szemek sugárzásának segítségével mindig a kereső ember által járt út kihatásait mutatja.

Isten fény, Isten szeretet. Az ember keresőként megtanulja Istent felismerni saját magában és a dolgok mélyén. Az érzékszervekkel felfogható külső dolgok akkor már nem játszanak többé meghatározó szerepet. Jan van Rijckenborgh a Nincs üres tér című könyvének 8. fejezetében a következőket írja:

„(A szem) igazi feladatát illetően tehát vak, hatástalan. Ebben az állapotunkban a világot és az emberiséget kizárólag vágyaink és kívánságaink, és az ennek alárendelt agygondolkodásunk tükrében látjuk. Szemeink szerepe így teljesen önző és önfenntartó; az „én” a központ. Bárhová pillantunk, ezt azzal a kívánsággal tesszük, hogy ‘mi elégít ki engem?’, ‘mi táplálja az én-emet?’, ‘mi szolgálja az én üdvösségemet?’ […]

A szemével Ön – létállapotával tökéletesen megegyezve, valamint mágneses állapotának megfelelően – a külső, énmegvalósító dolgokat vonzza magához. Csak ha egyre inkább önmagára és belülre irányul, valamint képes lesz lélek-állapotában, tehát mágneses állapotában, a nagy változást megvalósítani, csakis akkor fog a szeretet fénye az Ön szemeiből sugározni.”

Milyen találó is a Tao Te King 12. fejezetének harmadik szakasza:

„Ezért a bölcs a belső életével foglalkozik, és nem a szemeivel.” ”

Foto Creathor

Felhasznált források:

vanmagyarazat.blogspot.com

szellemkulcs.blogspot.hu

vilagbiztonsag.hu

MEDDIG AKARSZ ÉLNI?

.

Meddig akarsz élni? Avagy: A halott orvosok nem hazudnak

 “Minden állat és ember, amely természetes halált halt, a tápanyag hiánya miatt halt meg”

safe_image (2)

Dr. Joel D. Wallach előadása

Az előadás címe: A halott orvosok nem hazudnak

Dr. Wallach egy igen népszerű orvos Amerikában, akit 1991-ben Nobel-díjra jelöltek.

(Egy moszkvai előadás szövege lett felvéve, a fordító megőrizte az előadó sajátos szóhasználatát.)

Nagy örömömre szolgál, hogy találkozhattam Önökkel. Én egy farmon nőttem fel, St. Louis nyugati részén. Az 50-es években elkezdtünk marhákat tenyészteni. Ha ismerik a marhatenyésztést, bizonyára tudják, hogy a profithoz vezető egyetlen út önállóan megtermelni a kukoricát, a szójababot és a szénát. A malomban megőrölték ezeket, és rengeteg vitamint és ásványt adtak hozzájuk, így készült a marhatáp. Hat hónap múlva a marhákat piacra lehetett vinni. Gondosan szelektáltuk őket, a legjobb egyedeket magunknak hagytuk.

Az az érdekes, hogy miután ennyire gondosan, saját kezűleg készítettük a marhatápot, képzeljék el, sosem szedtük semmilyen ásványt és vitamint. Pedig fiatalok voltunk, és legalább 100 évig akartunk élni fájdalom és betegség nélkül.

Ez nagyon izgatott engem, és egyszer megkérdeztem az apámtól: „Mondd apa, nekünk miért nem ugyanúgy csinálod az ennivalót, mint a teheneknek?” Apám nagyon bölcs gondolatot ajándékozott nekem, ő azt mondta: „Hallgass fiam, értékeld azt, hogy mindennap friss élelmiszerhez jutsz a farmról. Remélem érted.” Természetesen többet nem zaklattam őt, mert nem akartam, hogy ne kapjak ebédet vagy vacsorát. Később mezőgazdasági iskolába mentem, amelyet elvégezve tudományos fokozatot kaptam, és állattenyésztési, gabonatermesztési és földtani szakember lettem.

Ezután két évre elutaztam Afrikába. Ott teljesült a gyermekkori álmom, együtt dolgozhattam Maur Parkinsonnal. Sokan emlékeznek rá a könyvei miatt, nagy ember.

Két év múlva táviratot kaptam. A St. Louis-i állatkert állást ajánlott nekem. A Nemzeti Egészségügyi Intézet 78 millió dolláros támogatást nyújtott az állatkertnek, és szükségük volt egy állatorvosra, aki az állatkertben kimúlt állatokat boncolta volna.

Én beleegyeztem, odamentem dolgozni, de természetesen nem csak ebben az állatkertben kellett boncolnom az állatokat, hanem a brookwaldsi, chicagói, New York-i, Los Angeles-i és más állatkertekben is. A környezetszennyezésre szuperérzékeny egyedeket kellett megfigyelnem, mert a 60-as években még senki sem volt tisztában az ökológiai problémákkal és katasztrófákkal. Szóval, a halál okainak feltárásához 17500 boncolást végeztem el, és a következő eredményre jutottam:

 “Minden állat és ember, amely természetes halált hal, a tápanyag hiánya miatt halt meg”

.

A kémiai és biokémiai elemzések eredményei pontosan arra mutattak, hogy a halál a helytelen táplálkozás eredményeként következik be és ez annyira meglepett engem, hogy visszatértem a marhák táplálásához.

75 tudományos cikket írtam, 8 tankönyvet más szerzőkkel együtt és egy könyvet önállóan. Ezt a könyvet 140 dollárért vásárolták orvostanhallgatók. 1700 újságban közölték a cikkeimet, felléptem tévéműsorokban és sok egyéb helyen.

De akkor, a 60-as években aránylag kevesen voltak, akiket érdekeltek volna a munkáim a táplálkozásról. Mit tehettem? Kénytelen voltam visszaülni az iskolapadba és orvosi képzettséget szerezni, ami lehetővé tette, hogy használjam azt a tudást, amit még az állatorvosi egyetemen szereztem.

Bármilyen meglepő, de működött. 15 évig dolgoztam Arizonában, ahol közönséges orvosi praxisom volt. Ma szeretném megosztani Önökkel azokat az ismereteket és következtetéseket, amelyeket ez alatt a 10-12 év alatt gyűjtöttem. És ha csak a 10%-át jegyzik meg annak, amit itt hallani fognak, elég sok kellemetlenséget és szenvedést, meg egy csomó pénzt fognak megtakarítani és sok évvel meghosszabbítják az életüket. De ezeket az éveket nem kapják meg csak úgy, csak bizonyos erőfeszítések árán.

Most a legfontosabbat szeretném elmondani. 

Az ember élettartamának genetikai potenciálja 120-140 év.

Napjainkban mindössze öt olyan népcsoport van, amelyek képviselői 120-140 évig élnek. ezek keleten, Tibetben és Nyugat-Kínában élnek. Ezek a népcsoportok szerepeltek James Hilton „Az elveszett horizont” című könyvében, amelyet még 1964-ben írt.

A könyv adatai szerint a legidősebb ember a kínai Li doktor volt, aki Tibetben született. Amikor betöltötte a 150. életévét, a császári kormánytól oklevelet kapott, amely bizonyította, hogy tényleg 150 éves, 1677-ben született. Amikor betöltötte a 200. életévét, akkor egy másik oklevelet kapott. A dokumentumok azt bizonyítják, hogy 256 éves korában halt meg. Amikor 1933-ban meghalt, írtak róla New-York Times-ban és London Times-ban, ahol elég jó dokumentumokkal alátámasztották a leírtakat. Lehet, hogy mindössze 200 éves volt, nem 256 éves…

Kelet-Pakisztanban élt egy népcsoport, akik bogazoknak nevezték magukat. Ők is híresek voltak a hosszú életükről, 120-140 évig éltek. A volt Szovjetunióban grúzok, akik szeretik savanyú tejtermékeket, 120 évig élnek. Az örmények, abháziak, azerbajdzsániak nagyon jól tartják magukat 120-140 évesen is.

1973-ban, a National Geographic januári számában külön cikk jelent meg azokról az emberekről, akik 100-nál több évet éltek. A cikk bőségesen el volt látva illusztrációkkal, amelyekről annyira híres a lap. A sok fénykép közül három nagyon megmaradt az emlékezetemben.

Az egyiken 136 éves nő volt. Fotelben ült, kubai szivart szívott és vodkát ivott, éppen valamilyen ünnepségen vett részt. Nagyon jól mulatott, nem volt ágyhoz kötve egy szociális otthonban, ahol ráadásul havonta 2000 dollárt kellene fizetnie az ellátásért. 136 évesen élvezte az életét.

A másik fényképen két házaspár volt, akik éppen a 100. és a 115. házassági évfordulójukat ünnepelték.

A harmadik fényképen egy férfi volt, aki Örményország hegyvidékein teát szüretelt, munka közben egy kis rádiót hallgatott. Az anyakönyvi bejegyzések – születési dátuma, keresztelési dátuma, gyermekei születési dátumai – szerint ő volt akkor a legöregebb ember a Földön.

A nyugati féltekén a hosszú életükről híres emberek az Andok indiánjai, akik Ecuadorban, illetve Peru dél-keleti részén élnek. A Titikaka-törzs legöregebb képviselői akár 120 évig is élnek.Guinness Rekordok könyvében szereplő, virginiai lakos Margaret Pitch, mint a legöregebb amerikai, 115 éves korban halt meg. Egy esés következtében hunyt el. Ki találja ki, mitől halt meg? Így van, a csontritkulástól. Ez a nő kalciumhiánytól halt meg. Nála nem volt szívelégtelenség, rák vagy cukorbetegség, de három héttel az esés után meghalt, mert a szervezetében nem volt elég kalcium. Érdekes, a lánya azt közölte, hogy a halála előtt Margaret Pitch nagyon kedvelte az édességet. Ez az ismert Pikebetegség, majd beszélünk róla.

Általában, ha nagyon hódolunk csokoládénak és más édességnek, az azt jelenti, hogy a szervezetünkben króm- és vanádiumhiány van.A nigériai Baue törzs főnöke 126 évesen halt meg. Temetésén az egyik felesége azzal dicsekedett, hogy a férjének halálakor az összes foga megvolt, ami azt jelenti, hogy a belső szervei is kellőképpen ellátták a funkcióikat.

Szíriában 1933. júliusában egy férfi 133 éves korában hunyt el. Nem azért került a Guinness Rekordok könyvébe, mert 133 évet élt, és nem azért, mert 80 éves koráig négyszer megnősült, hanem azért, mert 80 éves kora után még 9 gyermeket nemzett. Ha megszámoljuk, hogy minden gyermek 9 hónapig az anya hasában fejlődik, legalább 1 évig szopik, és még egy év van a gyermekek között, akkor kijön az, hogy ez az ember 100 éves kora után is apa lett. Ezért került bele a Rekordok könyvébe.

Úgyhogy ne búsuljanak uraim, van még remény!

Most pedig következzék egy kis tudomány: Arizonában 1993. novemberében érdekes kísérletet végeztek. Három fiatal pár három évig teljes elszigeteltségbe vonult. Egészséges táplálékon éltek, amelyet saját maguknak megtermesztették, tiszta levegőt szívtak, és tisztított vizet ittak.

Három év múltán a Kaliforniai egyetem gerontológusai megvizsgálták őket. Minden adat, mint a vérvizsgálat eredménye és egyéb élettanilag fontos mutatók, belekerültek számítógépbe, amely a következő prognózist számította ki: ha tovább is így élnek, akkor 165 évig élhetnek. Ez ismét bizonyítja, hogy 120-140 éves életkor teljesen reális.

Napjainkban az amerikaiak átlagéletkora 75,5 év, az orvosoké pedig 58 év. Ha igényt tartanak a statisztikai 20 évre, ne menjenek orvosnak.

Van két alapvető dolog, amihez ragaszkodnunk kell, ha hosszú életűek közé akarunk sorolni magunkat. Ha 120-140 évig akarnak élni, akkor:

Először is, kerüljék a veszélyeket, például, ne lépjenek taposó aknára. Kerülni kell tehát az értelmetlen és szükségtelen veszélyeket. Ha orosz rulettet játszunk, dohányzunk, iszunk, csúcsforgalomban rohangálunk az út közepén, akkor nem hiszem, hogy megéljük a 120. életévünket. Ez humorosan hangzik, de képzeljék el, hogy évente emberek ezrei halnak meg, mert hasonló hülyeségeket művelnek. Én azt szeretném, hogy lehetőség szerint védjék meg magukat. Ha van lehetőségük megelőzni valamilyen betegséget, különösen gyógyíthatatlan betegséget, akkor ezt a lehetőséget meg kell ragadni.

Másodszor, csak azt kell tenni, ami hasznos. Szükségünk van 90 táplálék-kiegészítőre, ebből 60 ásvány, 16 vitamin, 12 alapvető aminosav és 3 alapvető zsírsav. Összesen 90 kiegészítő a mindennapi étrendünkhöz, amelyek hiánya különböző betegségeket okozhat. Erről mostanában újságok cikkeznek, a rádióban, a tévében beszélnek róla. Mindenki tud erről, mert az embereket érdekli az egészség, a hosszú életkor, a táplálékkiegészítők, és az orvosok is állandóan erről beszélnek nekünk. De nem azért, mert ezt követeli meg tőlük az orvosi munkájuk. Azt ne gondolják, hogy az orvosok kérik az újságírókat, hogy erről cikkezzenek! Nem, ez azért van, mert az ilyenfajta információ növeli az újság eladhatóságát.

A kedvenc cikkem a Time-ban jelent meg 1992. április 6-án. Ha nem olvasták, nagyon ajánlom megszerezni valamelyik könyvtárban, készíteni róla néhány másolatot, és kiragasztani a fürdőszobaajtóra, a hűtő ajtajára. Ez egy átfogó cikk, amelyben az áll, hogy a vitaminok képesek leküzdeni a rákot, a szív- és érbetegségeket, az öregedés pusztító hatását. A cikk összesen hat oldalán csak egy negatív gondolat szerepel, ez egy orvos gondolata, akinek a cikk szerzője tette fel a kérdést: „Mit gondol a vitaminokról és ásványokról, mint az étrendünk kiegészítőiről?” Mit válaszolt az orvos? „A vitaminok szedése nem hoz hasznot” – véli Viktor Hubbin, egy New York-i orvosi egyetem professzora. „Minden vitamin, mint táplálékkiegészítő, a vizeletünket teszi drágábbá”.

Ha megpróbáljuk emberi nyelvre lefordítani ezt a kijelentést, az jön ki, hogy dollárokat pisilünk, ha vitaminokat és ásványokat szedünk, vagyis hiába költjük a pénzünket vitaminokra és ásványokra. Ezt akarta mondani.

Ha ez nyomtatásba került, akkor biztos van benne valami. De kötelességem elmondani Önöknek, miután 14500 állati és 3000 emberi boncolást végeztem a világ különböző pontjain és mindig egészséges akartam lenni, egészséges gyermekeket, unokákat és dédunokákat akarok, az én véleményem az, hogy ha nem fektetünk be magunknak vitaminokba és ásványokba, akkor az orvosok jólétébe fektetünk be. Szilárdan hiszem, hogy pont mi segítjük elő az orvosok jólétét.

Az 1776. és a második világháború közötti időszakban az amerikai kormány kb. 8,5 millió dollárt költött az egészségügyre és orvosi kutatásokra. Most erre 1,2 milliárd dollárt költenek évente, és ez nem is elég, mert mindenki ingyenes orvosi ellátást akar.

Én azt mondom, hogy ha a mezőgazdaságban bevezetnénk az emberi típusú orvosi rendszert, akkor fél kiló hús 275 dollárba kerülne. De ha a mezőgazdasági rendszert alkalmazzuk az emberek egészségügyi ellátására, akkor egy öttagú család egészségbiztosítása 10 dollár lesz havonta. Lehet választani.

Az a szilárd meggyőződésem, hogyha gazdaggá tesszük az orvosokat a biztosítás és az állami támogatások formájában, akkor ők is tartoznak nekünk valamivel. Kötelesek legalább megküldeni nekünk az információt a legújabb orvosi kutatások eredményeiről.

Valaki az itt lévők közül kapott valaha is ilyen információt az orvosától? Nem. Érdekes, nem? De nekem nagy mennyiségű információ van a tarsolyomban. Szeretném megosztani ezt Önökkel.

Első; A gyomorfekély.

 Bizonyára hallották már, hogy a gyomorfekélyt a stressz váltja ki. Az állatorvosok már 50 éve tudják, hogy a sertéseknél a gyomorfekélyt egy baktérium okozza. Mi nem engedhetjük meg magunknak a drága műtétet a sertés gyomrán, de ha megengedhetnénk, akkor a flekkenünk 275 dollárba kerülne.

Létezik egy bizmar nevű ásványi anyag, amelynek a segítségével a gyomorfekély a sertéseknél műtét nélkül is gyógyítható. Ezt meg is tettük a bizmar, egyéb ásványok és tetraciklin segítségével.

Az egészségügyi intézetek csak 1994. februárjában közölték, hogy a gyomorfekély nem a stressz következménye, hanem baktérium okozza és gyógyítható. Pedig a kutatók általában így nyilatkoznak: „…reménykeltő eredményeket mutat, amelyek jótékony hatással lehetnek…” Itt pedig kertelés nélkül nyilatkoznak, hogy a gyomorfekély „gyógyítható”. Azt írják: „a gyomorfekély a bizmart és a tetraciklint kombináló új módszer segítségével gyógyítható”. Aki nem tudja, mi a bizmar, menjen el egy gyógyszertárba és 2 dollárért vegyen meg egy üveg rózsaszínű folyadékot. Az a neve, hogy peptobizmar. Naponta egy teáskanállal a gyomorfekély gyógyítható. Lehet 5 dollárért meggyógyulni, vagy műtőbe vonulni. Választhatnak.

Nos, melyik a második leggyakoribb halálos betegség az amerikaiak között? Így van, egy szörnyű betegség, rák a neve.

1993. szeptemberében a Bostoni onkológiai intézetben kijelentették, hogy egy rákellenes diétát dolgoztak ki. A kutatások Kínában folytak, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a kínai Hinaj tartományban regisztrálták a legmagasabb megbetegedési szintet.

Öt éven át 29000 embert vizsgáltak. A betegek kétszer akkora adag vitamint és ásványi anyagot kaptak, mint amennyit az amerikaiak esetében javasoltak. Vagyis ha a javasolt napi C-vitamin mennyiség 60 mg, akkor a betegek 120 mg-ot kaptak.

Alan Paul, egy ismert amerikai orvos, azt mondta, hogy ha el akarjuk kerülni a rákos megbetegedéseket, akkor naponta 10000 mg C-vitamint kell szednünk.

Az lett az eredmény, hogy azok az orvosok, akik hevesen vitatkoztak Alan Paullal, már itt hagyták ezt az árnyékvilágot (nyugodjanak békében), ő pedig él és virul. Alan Paul most 94 éves, naponta 14 órát dolgozik, hetente 7 napot, egy farmon él Kaliforniában, San Francisco-i egyetemen tanít.

Csak rajtunk múlik, hogy a rég elhunyt orvosok tanácsait fogadjuk meg, vagy dr. Paul véleményét támogatjuk. Szóval, teljesen normális dolog, ha dupla adag C-vitamint és A-vitamint szedünk, semmi baj nem lesz belőle. Ezenkívül szükség van még cink, riboflavin, molibdén, stb. bevitelére is.

Van még egy különösen hasznos anyagcsoport: az Evitamin, a béta-karotin és a szelén. Abban a betegcsoportban, ahol a betegek 5 éven keresztül E-vitamint, béta-karotint és szelént kaptak, a halálozás 9%-kal csökkent, vagyis minden 100 halálra ítélt betegből 9 ember túlélte. A Hinaj tartományban leggyakoribb betegségek, a gyomor és a nyelőcsőrák esetében 21%-uk élte túl. Ebben az esetben az orvosnak kellene átadnia ezt az információt. Ha már nem akart felelősséget vállalni, legalább lehetővé tehette volna a választást.

Ezek miatt én egyszerűen nevetségesnek tartom a páciensekhez való hozzáállásukat. Másfelől, ez is egy újabb bizonyítéka az orvosok közönyének.

Megyünk tovább. Ízületgyulladás;
1993. szeptemberétől a Harvard és Bostoni Egyetem egészségügyi kutatóintézeteinek kórházaiban csirkeproteinnel kezelték azokat a betegeket, akiknek ízületgyulladás következtében meg voltak dagadva az ízületeik. Olyan betegeket választottak ki, akiknek az állapotát gyógyszeres kezeléssel nem sikerült javítani. Ők aszpirin-, mezotrixid-, prednizolon-, kortizon-injekciókat, és különböző fizikoterápiás kezeléseket kaptak. Egyetlen lehetőségük maradt, a műtéti ízületcsere.

Ekkor azt mondtam: „Figyeljetek, ezek az emberek már annyit szenvedtek, hogy esetleg hajlandóak lennének még 90 napig szenvedni, én meg egy kísérletet elvégeznék.” A kísérletre 29 beteg volt hajlandó. Ezek az emberek, akiken az orvosok már semmilyen egyéb módon nem tudtak segíteni, a következő kezelést kapták: minden reggel egy púpos kanál aprított csirkeporc, narancslében elkeverve. 10 nap után minden fájdalom és gyulladás elmúlt, 30 nap múlva a betegek már megengedhették maguknak az ízületeik óvatos használatát, három hónap elteltével teljesen helyreálltak az ízületek funkciói.

Most pedig megnevettetem Önöket.

A nevetséges momentum az, hogy a Harvard kórházában kísérletet végző orvos kijelentette, hogy a csirkeporc gyógyszer. Ha képes meggyógyítani a betegséget, akkor gyógyszernek minősül, amit receptre kell felírni. Rögtön láttuk, ahogy pörög és számol az agya: „… 300 dollár egy kapszula, összesen 25 beteg…”.

De ha nem akarunk ezzel vesződni, elég bemenni a gyógyszertárba és megvenni egy noxigelon nevű szert. A nők nagyon jól ismerik ezt, a haj és a köröm erősítésére használják. A fő összetevője a marhaporc, amely jól fogja majd erősíteni az Önök porcait és csontjait. Ha naponta bevesznek fél teáskanállal, narancslében keverve, ráadásul kolloidásványokat is szednek, minden 100 fontra 1 unciát számolva, akkor ha a következő alkalommal idejövök, majd felszaladnak a színpadra, és össze-vissza csókolgatnak és ölelgetnek, ha egyáltalán eszükbe jut még az ízületgyulladás.

Hallott már valaki az Alzheimer-kórról?

Most mindenki tud róla, pedig amikor én kisfiú voltam, ez a betegség egyszerűen nem létezett. Most viszont az egyik legelterjedtebb betegség, amely minden második, 70 év fölötti embert megtámad. Ijesztő adat. Hogy lehet megállapítani ezt a betegséget korai stádiumában az állatoknál, és hogy lehet meggyógyítani? El tudják képzelni, mekkora veszteség érne egy farmert, ha az anyakoca elfelejtené, miért is ment oda az etetőhöz?

Emiatt az állatorvosok már 50 évvel ezelőtt elkezdték vizsgálni a betegséget és igyekeztek meggyógyítani azt. Megpróbáltunk nagy adag E-vitaminnal eredményt elérni. A háziorvosuknak illett volna küldeni egy levelet 1992. júliusában, amikor a Kaliforniai Egyetem San Diegói orvosi tanszéke közzé tette, hogy az E-vitamin lassítja a memóriavesztést Alzheimer-kór esetében. És csak 50 évvel maradtak le az állatorvosokkal szemben.

Éppen ezért talán biztonságosabb lenne állatorvoshoz fordulni. Aztán mondják, kinek volt már szerencséje a vesekőhöz? Igen, látok néhány kezet.

Az orvos mitől tiltotta el legelőször az étrendben? Kalciumtól. Semmi tejtermék, semmi leves, semmi étel, amiben kalcium van. Szentül hittek abban, hogy a vesekő az ételben található kalciumból képződik.

Valójában a vesekő a saját csontjainkból képződik. Amikor kalciumhiány van, akkor jelennek meg a vesekövek. Már ezer éve tudják az emberek, hogy a háziállatoknál a vesekő megelőzéséhez több kalciumot, magnéziumot és bórt kell adni nekik. De a marhák, birkák és kecskék anatómiája olyan, hogy ha megjelennek náluk a vesekövek, akkor egyszerűen kimúlnak. Ha az emberben jelenik meg a vesekő, akkor csak sajnálja, hogy nem tud meghalni, akkora fájdalmat érez.

Mi tudjuk, hogy kell megelőzni ezt a betegséget. Még 1993-ban kellett volna levelet kapniuk a háziorvostól, amelyben az áll, hogy a kalcium csökkenti a vesekő megjelenésének kockázatát. Több mint 40000 pácienst vizsgáltak, akiket öt kategóriába soroltak. Abban a csoportban, ahol a legnagyobb volt a kalciumadag, senkinek sem volt veseköve.

Emlékeznek, mondtam Önöknek, hogy az orvosok 58 évet élnek, mi pedig 75-öt? Nos, egy csoport profi, akik megmondják nekünk, hogy kell élni, bizonygatják nekünk, hogy tilos a só, a koffein, a vaj, inkább a margarint kell ennünk, és nem csinálni semmiféle hülyeséget, 58 évesen meghalnak; eközben azok, akik 120-140 évig élnek, egy csésze teába beletesznek egy darabka sót is. Márpedig ők naponta 40 csészével is megisznak, vajjal főznek és 120 évig élnek.

Akkor most kinek higgyünk? Azoknak, akik 120 évet élnek, vagy akik 58-at? Önökön áll a döntés. Bár vannak orvosok, akiket én nagyon is tisztelek. Köztük van a Stuart Cartred doktor, 38 éves háziorvos.

Az aneurizma a szakterülete. Ez egy olyan betegség, amikor a szövet rugalmasságának elvesztése következtében gyenge artéria kitágul.

1957-ben megtudtuk, hogy az aneurizma oka a szervezet rézhiánya. Akkor egy olyan projekten dolgoztunk, amelynek során 200 ezer pulykát figyeltünk. Különleges tápot kaptak, amibe 90 különböző tápanyagot adagoltak. Az első 13 hétben az állománynak a fele elpusztult. Boncoláskor kiderült, hogy mindnek aneurizma volt a haláloka. Miután a farmerek megduplázták a réz mennyiségét, 500 ezer pulykát felneveltek úgy, hogy egy sem pusztult el aneurizma miatt.

Ezt a kísérletet elvégeztük egerekkel, macskákkal, kutyákkal, marhákkal, sertésekkel, stb., és arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt a betegséget a rézhiány okozza.

korai őszülés az első tünete annak, hogy rézhiány van kialakulóban. Ráadásul a bőr összeráncosodik, mert a szövetek rugalmassága csökken, karikás lesz a szemkörnyék, barázdált lesz az arc, olyan lesz az ember, mint egy aszalt szilva.

Aztán, van olyan probléma is, mint a visszér. Ennek az oka az, hogy csökken a szövetek rugalmassága, az egész test petyhüdt lesz, lóg a has, az arc, a mell, rohanunk a plasztikai sebészhez. Pedig olcsóbb, praktikusabb és biztonságosabb kolloid-ásványokat szedni. Most pedig egy másik orvost mutatok be Önöknek: Martin Cartert. 57 éves korában meghalt. A Harvardon szerezte meg az orvosi diplomát, a Yale-en pedig doktori címet kapott. Boncoláskor aorta-aneurizmát állapítottak meg nála. Az orvos rézhiánytól halt meg. Neki is olcsó volt a vizelete.

Egy másik példa. Egy elég híres jogász Detroitból, Helen Joyce Walter 44 évesen halt meg. Az egyik legdivatosabb sportklubot látogatta, tudják, mostanában a nők acélkemény csontokat akarnak kicsi ráfordítással. Ő is aneurizmában halt meg. Boncolásakor a tünetek egyfajta bénulásra, vagy bevérzésre emlékeztettek. Ennek is a rézhiány volt az oka. Neki sem volt drága a vizelete.

Hallott már valaki Stuart Burkerről? Ő öt nagy visszhangot kiváltó könyvnek a szerzője. A könyvek egészségről, diétáról, táplálkozásról szólnak. Az orvosi diplomát az egyik legjobb bostoni egyetemen szerezte meg. A könyvekben a fogyás diétájáról van szó. Húszéveseknek írta a könyveit, ő pedig 40 évesen meghalt.

Szeretnék a példáját és a diétáját követni? 

Negyvenévesen halt meg, kardioamepátiában, amelynek oka a szelénhiány. A farmerek egyszerűen bemennek a tápszerboltba és megveszik a szelént injekcióban vagy tablettában az állataiknak, hogy megelőzzék ezt a betegséget.

Dr. Stuart Burker, aki öt könyvet írt a táplálkozásról, 40 évesen halt meg szelénhiányban. Neki sem volt túl drága a vizelete. Higgyék el, a kardioamepátiát meg lehet előzni pusztán napi 10 centért, és ha ezt nem teszik meg, akkor tiszta bolondok. Másképp nem is tudom kifejezni magam, ha nem hajlandóak napi 10 centet szelénre költeni, hogy megmentsék a tulajdon életüket.

Gale Clark 47 évesen főkardiológus volt Saint Louisban. Találják ki, miben halt meg? Kardiomiopatikus rohamban. Biztosan látták már, ahogy a tehenek, akik sok kalciumot veszítenek a tejjel, kavicsokat, csontokat, mindenféle idegen anyagot rágcsálnak. Jó farmer ilyenkor gondoskodik arról, hogy a táp több ásványt tartalmazzon, mert különben megeszik az istállót is.

Embereknél is gyakran látni az ilyesmit. Mint tudjuk, a kismamák állandóan valamit kívánnak, folyton bökdösik a férjüket: „Hé! Kelj fel, hozz nekem fagylaltot savanyú uborkával!” Ez azért van, mert a fejlődő magzat elveszi a szervezetéből a szükséges ásványokat. Egy kis tanács: Vizsgálják meg a kezüket és az arcukat. Ha rózsaszínű foltokat látnak, akkor ez a szelénhiány korai tünete. Ha találtak ilyet, akkor 6 hónapig szedjenek kolloid formájú szelént. Mind el fog tűnni. Fél év alatt ezt a folyamatot meg lehet fordítani. Ha ugyanis a foltok kívülről eltűnnek, eltűnnek belül is, a belső szervekről, az agyról, a szívről, a májról, a veséről.

Kinek van alacsony vércukorszintje? Jó, kb. a 10%- nak. Biztosan láttak már hiperaktív gyerekeket, akik rávetik magukat cukorra. A króm és a vanádium hiánya alacsony vércukorszinthez vezet. És ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor fejlődik ki a mindenki által ismert betegség, a cukorbetegség.

Ami az ónhiányt illeti, az olyan elterjedt tünetben mutatkozik, mint a kopaszság a férfiaknál. Amint látom, a jelenlévők közül sokaknak szemmel látható ónhiánya van. És ha nem szüntetjük meg ezt a hiányt minél hamarabb, süketség is fejlődhet ki.

Következik a bórhiány. A nőknek a bórt ismerniük és tisztelniük kell. Segíti a kalcium megtartását a csontokban, véd a csontritkulástól. Elősegíti az ösztrogén, férfiaknál a tesztoszteron termelését. Ha nem veszünk magunkhoz elegendő mennyiségű bórt, akkor drága hölgyeim, nagyon meg fogják szenvedni a változó kort. A férfiaknál még rosszabb. Korai impotencia fenyegeti őket.

cinkhiány

 Első tünete, amikor elveszítjük a szaglásunkat és ízlelőképességünket. Amikor nem ízlik az ebéd, amit a felesége főzött, és panaszkodik, hogy semmi ízt nem érez. „Én egész nap a konyhában toporogtam, hogy finom ebédet főzzek neked, te pedig meg sem dicséred!” „Érdekes, én bementem a konyhába, de semmi illatot nem éreztem”. Ez a cinkhiány. Az állatkísérletek bebizonyították, hogy van kb. 7 ásvány, amely kétszeresére hosszabbítja meg az életüket. Emlékeznek, hogy mondtam, hogy az embernek 90 tápanyagra van szüksége: 60 ásványra, 16 vitaminra, 12 aminosavra és 3 zsírsavra.

Nagyon szerencsések vagyunk, mert a növények képesek megtermelni nekünk a szükséges aminosavat, vitamint és zsírsavat. Nekünk csak az kell, hogy naponta 15- 20 növényi összetevőt iktassuk be az étrendünkbe helyes kombinációban, és megkapjunk minden szükséges tápanyagot. Elvileg ez lehetséges, de az amerikaiak többsége mégsem teszi ezt. Az átlagos amerikai úgy véli, hogy ha egy kis chips formájú krumplit evett, akkor teljesítette a napi zöldségadagot. Attól függetlenül, hogy elvileg lehetséges lenne megkapnunk a szükséges mennyiségű vitamint, aminosavat és zsírsavat a szükséges arányban a napi diétánkban, gyakorlatilag kevesen teszik ezt. Ezért, ha Önöknek is drága az életük, mint nekem a sajátom, az unokáim és dédunokáim élete, akkor Önök is maguk gondoskodjanak arról, hogy biztosítsák a szükséges mennyiségű tápanyagot, mert garantálom, ha nem teszik ezt meg, akkor nem fognak 120 évig élni.

Egy másik történet, az ásványok. Ez egy tragikus történet, mert a növények már nem tartalmaznak ásványokat semmilyen formában. Ezek már hiányoznak a talajból, így nincsenek meg a növényekben sem.

Készítettem egy másolatot az Egyesült Államok Szenátusi üléséről. 74. kongresszus, második ülés, 2.64. dokumentum. Az áll benne, hogy az ásványtartalom a farmjaink talajában teljesen lecsökkent, ezért a learatott termés, akár gabona, akár zöldség, akár gyümölcs, nem tartalmaz ásványokat. Az emberek, akik ezekkel az élelmiszerekkel táplálkoznak, megbetegszenek az ásványok hiánya miatt. Az egyetlen módszer ennek a megelőzésére és gyógyítására a táplálék-kiegészítők alkalmazása. Ez áll a dokumentumban, amelyet 1936-ban írták alá a Kongresszusban.

Azóta jobbra fordult a dolog? Nem, nem lett jobb. Sajnos, még rosszabb is lett a helyzet. Ennek az az oka, hogy a farmerek nátriummal, foszforral és káliummal javítják a talajt. Három komponenssel különböző kombinációban, és senki sem kényszerítheti rá a farmert, hogy még 60 elemet adagoljon a földbe, mert attól nem függ a termés mennyisége. Ezért minden egyes termés kivonja a földből az összes lehetséges ásványt. És ha a 60 helyett csak 3 ásványt pótolunk vissza, akkor a dolog úgy néz ki, mint amikor havonta 3 dollárt teszünk a számlánkra, de 60-at veszünk ki. El tudják képzelni, mi lesz a számlánkkal. Megszűnik.

Elmondom Önöknek, hogy az egészségünk is a katasztrófa szélén van, mert a talajban már nincsenek ásványok, és emiatt miegyütt és külön-külön teljes felelősséget viselünk az egészségünkért, a tudatos kiegészítőásványpótlásért.

Gyakran megkérdeznek: „És 1000 évvel ezelőtt mit csináltak az emberek, amikor nem is voltak műtrágyák, pedig sokan éltek hosszú életet. Mit gondolsz az egyiptomiakról, indiaiakról, kínaiakról?”

Ők hatalmas folyók mentén éltek: Nílus, Gangesz, Sárga folyó, amelyek évente megáradtak, és mindent elárasztottak. Találják ki, mi történt ilyenkor? A víz iszapot és hegyi homokot hozott ezermérföldnyi távolságra. És az emberek imádkoztak minden istenhez, és köszönték az áradást. Mi azért imádkozunk, hogy ne legyen áradás. Pedig az áradás gazdagítja a talajt termékeny iszappal és ásványokkal, ezzel gazdagítja a learatott termést is.

Filipposz király, Nagy Sándor apja feleségül vett egy 12 éves lányt, Kleopátrát, Egyiptom hercegnőjét. A lány egyáltalán nem hasonlított a méregdrága ruhában és sminkben járó Elizabeth Taylorra. Lapos mellű, soványka teremtés volt. Miért vette mégis feleségül a király? Azért, mert Egyiptomban volt a legjobb a gabona. Mindenki tudta ezt, márpedig a makedón hadsereg éppen az egész világot készült meghódítani. Szükség volt a legjobb minőségű élelmiszerre a katonáknak, hogy 20 órás menet után tudjanak 6 órát küzdeni és győzni. Ha kimerült talajon termesztett gabonával táplálkoztak volna, akkor 20 perc után már azt kiabálták volna: „Édesanyám, vigyél haza”. Filipposz tudta, hogy Egyiptom az a hely, ahonnan a legjobb gabonát lehet szerezni. Az áradások ellátták a talajt kitűnő ásványokkal. Minden, művészetekben és technológiákban fejlett kultúra ilyen helyről származik. Az ilyen helyen élő emberek a legjobb szellemi potenciállal rendelkeztek, mert az étrendjük ásványokban gazdag volt.

Most pedig a következőt teszem.

Példának veszek néhány ásványt, hogy elképzelésük legyen, miért annyira fontosak. Csak egy párat említek meg, de az összes ásványra igaz ez. Legelőször tekintsük a legelterjedtebb ásványt, a kalciumot. Mindenki ismeri.

A kalciumhiány az oka megközelítőleg 147 különböző betegségnek.

Néha a betegségnek emberi neve van. Ilyen például a Bell’s Palsy, amikor az arc egyik fele eltorzul. Ez még nem bénulás, csak az arcideg parézise. A kalcium hiánya okozza.

Csontritkulás: ez a betegség a 10. helyet foglalja el a felnőtt lakosság elhalálozási okainak körében. Ez egy nagyon költséges betegség. A csípőprotézis műtétje 35000 dollárba kerül, de ha ne adj Isten, két protézisre van szükség, akkor 70000 dollárba. Ha biztosításunk van, akkor szerencsések vagyunk, mert akkor ingyen megcsinálják.

A virginiai Mrs. Pitch, aki 115 éves korban halt meg, ha emlékeznek, az esés utáni következményekbe halt bele. Amennyire én tudom, az állatoknál nincs csontritkulás. Például, van egy 100 tehénből álló csordája, és idén nem született borjú, amelynek az eladásából fedezni lehetne költségeket. Pedig ki kell fizetni a takarmányt, az állatorvost, karban kell tartani a farmot és a legelőt, javítani a kerítést, stb. Felhívja az állatorvost: „Mi történt? Nem kellene túladni ezeken a teheneken?” Az állatorvos eljön, megvizsgálja a teheneket, és azt mondja, hogy a tehenekkel nincs semmi baj. Majd megvizsgálja a bikát és kijelenti: „Itt a probléma, bikának csontritkulása van, és ilyen csípőízületekkel nehéz a dolga a tehenekkel”. Ahhoz, hogy megelőzzük ezt a betegséget, a borjúnak mindössze napi 10 cent értékű kalciumot kell adni, és sosem lesz csontritkulása.

A fogágy- és ínygyulladás megelőzése érdekében a fogorvosok szerint javasolt minden étkezés után fogat mosni és fogselymet használni. Állatorvosként állatok százezreivel találkoztam, egerekkel, patkányokkal, nyulakkal, kutyákkal, birkákkal, disznókkal, lovakkal, oroszlánokkal, tigrisekkel és medvékkel. Ők nem szenvednek ínybetegségekben, de nem használtak fogselymet sem. Igaz, a leheletük nem éppen virágillatú, de az ínyeik egészségesek. Annak az oka, hogy az állatoknál nincs fogínysorvadás, ugyanaz: nincs kalciumhiányuk.

Menjünk tovább, vegyük az ízületgyulladás problémáját. Emlékeznek, már szóba került a csirkeporc és a zselatin. Az ízületgyulladást 85%-ban az ízület csontvégeinek ritkulása okozza. Létezik közönséges ízületgyulladás (artritisz), oszteoartritisz, lumbágó, reuma, és mind a csontritkulás következménye.

Tovább, magas vérnyomás; Az első, amit javasol az orvos: csökkenteni a sót az étrendünkben. Ezt mindenki tudja, mert nagyon régóta ezt sulykolják belénk. De jussanak eszünkbe a tehenek. Az első, amit a farmer a takarmányba tesz: egy darab só.

Egyetlen farmer sem lesz versenyképes, ha nem ad sót a jószágának. Egyszerűen belehal az állatorvos számláinak látványába, meg fog őrülni. Nekünk pedig azt javasolják, hogy a só nem szükséges, sőt ártalmas, hogy elég az a sómennyiség, ami benne van a kenyérben, a salátában.

Ne higgyék el. Képzeljék el, hogy egy orvos, aki 58 évet él, azt mondja: „Ne egyenek sót, ne egyenek vajat”, azok pedig, akik 120 évet élnek a sót is, a vajat is fogyasztottak.

Próbáljanak választani!

Kialakítottam egy 5000 fős kísérleti csoportot, akik magas vérnyomásban szenvedtek, és naponta dupla adag kalciumot adtam nekik. Néhány hét múlva abbahagytam a kísérletet, mert az alanyok 65%-ánál rendbejött a vérnyomás, csak a megduplázott kalciumadagtól. Amikor ezek a páciensek megjelentek a kezelőorvosuknál, az orvos felkiáltott: „Ó! Milyen jó a vérnyomása, mit szedett?” Kísérleten vettem részt, dupla adag kalciumot kaptam” – válaszolta a páciens.

A következő probléma az izomgörcs; Éjszaka felébred, és nem tudja megmozdítani a lábát. Mindannyian tapasztaltuk ezt. Ez általában a kalciumhiány jele.

Következik a posztmenstruációs szindróma; lelkifizikai állapot, amelyet hisztérikoektómiának szoktunk nevezni. A San Diego-i Kaliforniai Egyetemen a napi kalciumadag megduplázását javasolták és a lelki és fizikai tünetek 85%-a megszűnt.

Az utolsó probléma, a derékfájás. Az amerikaiak 85%-a szenved derékfájásban, attól függetlenül, hogy számítógép előtt ülnek, teherautókat rakodnak, vagy buszt vezetnek. Ez egy nagy amerikai tragédia. Valójában a derékfájás a csigolya csontritkulása, függetlenül attól, hogy van probléma a porckoronggal, vagy nincs. Ha a porckorongnak nincs mibe kapaszkodnia, a csigolya elvékonyodik, elpusztul, különösen, ha még rézhiány is jelen van.

Beszéljük még a cukorbetegségről. Ezt a problémát mindenki ismeri, az Egyesült Államokban ez a harmadik leghalálosabb betegség. Olyan szövődményekkel, mellékhatásokkal jár együtt, mint a vakság, veseelégtelenség, különböző fokú szív- és érproblémák. Ha cukorbetegsége van, akkor átlagosan kevesebbet fog élni, mint az, akinek nincs.

1957-ben az állatorvosok megtudták, hogy a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható ásványok segítségével. Ez hivatalosan megjelent abban a szaklapban, amely a nemzeti orvostudományi intézményeket képviselte: „a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható króm és vanádium segítségével”.

Csak a vanádium már magában is képes helyettesíteni az inzulint a felnőtt cukorbetegeknél, jelentette ki a Vancouveri Orvosi Egyetem és British Columbia-i Egyetem Orvostudományi Intézete. Természetesen nem tudják az inzulin adagolását azonnal megszüntetni. Sokuknak ehhez 4-6 hónapra van szükségük, vagyis ez egy fokozatos folyamat, mialatt állandóan megfelelő mennyiségű krómot és vanádiumot kell szedni. Saját szememmel láttam, milyen jól működik ez páciensek százainál.

Nagyon jó lenne, ha sikerülne nekem meggyőzni Önöket, hogy az ásványokat külön szedni kell, nem érdemes várni, hogy azok élelmiszerrel bejutnak a szervezetünkbe.Különösen nem kell függeni attól, ami be van csomagolva dobozokba, zacskókba, üvegekbe.

Háromféle ásványi anyag van, amelyekre külön figyelmet kell fordítanunk.

1. típus: fém formájú ásványok. Ezeket általában kövekből nyerik ki. Felszívódásuk 8-12%. Ha elérjük a 25- 40 éves kort, a felszívódásuk 3-5%-ra csökken.

Nagyon rossz, ha olyasmit szedünk, mint a kalciumlaktát, ami közönséges fém-ásvány. Tegyük fel, hogy 1000 mg-os tablettákban van. Akik naponta 2 tablettát szednek, sokan mondták: „Doktor úr, én nagyon sok kalciumot szedek. A rádióban hallottam egy adást az ízületgyulladásról, és naponta 2000 mg kalciumot szedtem, de az nem volt jó hatással az ízületgyulladásomra, sőt, rosszabbul lettem”.

Kérdezem: „Pontosan milyen kalciumkészítményt szedett?” Válasz: „Kalcium-laktátot”. Hát itt van a hiba, mert ebből a mennyiségből csak 250 mg a fém-kalcium, a maradék 750 mg pedig laktóz és tejcukor. Ha figyelembe vesszük, hogy ebből csak 10%-ot tudunk hasznosítani, a 250 mg-nak a 10%-a 25 mg. Vagyis ha két tablettát szedünk belőle, akkor az nem 2000 mg kalcium, hanem csak 50 mg. Úgy néz ki, hogy a szükséges kalcium-mennyiség beviteléhez az ilyen tablettából naponta 90-et kell bevennünk, minden evéskor 30-at. És ne felejtsük a maradék 59 ásványt.

A 60-as években a mezőgazdaságban elkezdték alkalmazni „Cal added” (kalcium hozzáadásával készült) ásványokat. Ezek olyan fém-ásványok, amelyekben a fématom be van burkolva aminosavakkal, proteinekkel és enzimekkel. Ez a forma 40%-ig növeli a felszívódást. Éppen ezért vetette rá magát az ötletre az élelmiszeripar.

A harmadik csoport a kolloid-ásványok. Ezek rendelkeznek a legnagyobb abszorpciós képességgel, márpedig az abszorpció, a felszívódás érdekel minket elsősorban.

A kolloid-ásványok 98%-ig felszívódnak, ami 2,5-szer több, mint a „Cal added” ásványok, és tízszer több, mint a fém-ásványok felszívódása. A kolloid-ásványok csak folyadék formában léteznek, és csak nagyon apró részecskékben, 7000-szer kisebbek a vörösvérsejtnél. Minden részecske negatív töltést hordoz, a vékonybél fala pedig pozitívat, elektromágneses mező keletkezik, amely a bélfal felé koncentrálja a fémrészecskéket. Mindez együttvéve 98%-os felszívódást eredményez.

A növények nagyon érdekes szerepet játszanak a kolloid-ásványok keletkezésében. A szöveteikben átalakítják a fém-ásványokat kolloid-ásványokká. Amikor elfogyasztjuk a növényeket, az ásványok felgyülemlenek a szervezetünkben, és hasznosítani tudjuk őket.

De mivel a talajunkban nincsenek fém-ásványok, a termés sem tartalmaz elegendő mennyiségű ásványt. Minden hosszú életű ember, aki 120-140 évet élt, sok közös vonással rendelkezik. Mindegyik magashegyi falvakban élt, 2500-4000m magasan a tengerszint fölött. Lakóhelyükön évente kevesebb, mint 5 cm csapadék esik, vagy egyáltalán nem esik. Ezek nagyon száraz régiók. Mit gondolnak, hogy nyerik az ivóvizüket? Hóolvadásból. A víz, amely az örök hó alól folyik, nem annyira tiszta és átlátszó, ha pohárba töltjük, akkor sárgás-fehér vagy kékes-fehér színű. 60-72 ásványt tartalmaz.

A Titikaka-tónál vagy Tibetben az ilyen vizet jégtejnek nevezik, és nem csak isszák, de ami sokkal fontosabb, öntözik a földjeiket is évről évre, nemzedékről nemzedékre már 2,5-5 ezer éve. És náluk nincs cukorbetegség, szív-elégtelenség, magas vérnyomás, ízületgyulladás, csontritkulás, rák, szürke hályog, születési rendellenesség, börtön, kábítószer, adók, orvosok, és 120- 140 évig is élnek betegségek nélkül. Mit gondolnak, fontosak a kolloid-ásványok?

És minden olyan nap, amikor nem vették be az ásványokat, lerövidítették az életüket néhány órával, vagy akár nappal.

Gondolkozzanak ezen és legyenek egészségesek!

EGY HASZNOS LISTA MINDEN BETEGSÉG LELKI HÁTTERÉRŐL

EGY HASZNOS LISTA MINDEN BETEGSÉG LELKI HÁTTERÉRŐL

 Képkivágás

BETEGSÉG – A LÉLEK JELZÉSE

 Az emberi test a lélek térképe

Mondd meg, mi fáj! Eláruljuk, mi van a lelkedben.

Testi betegségeink intõ jelek, melyek arról árulkodnak, hogy lelkünkben megszûnt a harmónia.

Ha ismerjük az egyes tünetek lelki hátterét, gondolataink erejével ismét helyreállíthatjuk az egészségünköz szükséges egyensúlyt.

Egyre szélesebb körben elfogadott az a nézet, hogy az egészség nem csupán fizikai testünk helyes működését jelenti, hanem azt, hogy testi, lelki, szellemi egységként, “egészként”, harmonikusan funkcionálunk.

Betegség pedig akkor következik be, ha ez az egyensúly felborul.

A betegségek nagy része a lélekből, vagy szellemből fakad. A fizikai testben csak a tünetek találhatók.

A hármas egység csúcsán gondolatvilágunk áll, amely, mint egy “irányítóközpont”, hatással van az érzelmeinkre.

Ha például elhisszük, hogy mindenáron meg kell felelnünk másoknak, akkor általában nem a szívünk szerint cselekszünk. Szabadság helyett rabságnak élünk meg mindent, végül elhatalmasodik rajtunk a szorongás és a gyűlölet.

Ha például, nem a szívünk szerint élünk, és gyakran hajt minket a gyűlölet, akkor előbb-utóbb szívproblémákra számíthatunk.

Vagy például aki dühét, gyűlöletét nem tudja kiadni magából, azaz lenyeli a mérgét, egy bizonyos idő után gyomorpanaszokat észlel, de számolhat nyálkahártya-gyulladással vagy gyomorfekéllyel is.

A hólyaggyulladás szintén a visszatartott harag, és gyűlölet, vagy épp a szomorúság miatt keletkezik. Tartós munkahelyi sikertelenség eredménye lehet egy derékzsába, az pedig, aki állandóan túlhajszolja magát, sokat vállal magára és mégis mindent tökéletesen szeretne elvégezni, ellenben nem tűri a kritikát, könnyen fájdalmas, és nehezen szűnő migrént kaphat.

Ha  egy negatív érzelem kibillent minket az egyensúlyunkból, és ez az állapot tartósan fennáll, akkor a szervezetet átjáró energiák nem tudnak megfelelően áramlani.  Elakadások, blokkok keletkeznek, amelyek szintjén az egyes szervekben kezdetben kisebb funkciózavarok, később egyértelműen kimutatható betegségtünetek jelentkeznek. A betegségtünetek figyelmeztetnek  arra, hogy felfogásunkon, hozzáállásunkon, életmódunkon változtatnunk kell. Ezekre az intő jelekre ha mint jelképekre tekintünk, könnyebben megérthetjük lelkünkben rejlő, sokszor elnyomott problémákat.

 Abraham Maslow “Ha nincs fájdalom, fejlődés sincs.”

Ha hajlandóak vagyunk szembenézni önmagunkkal, szembesülni  a lelki problémáinkkal  anélkül, hogy nem mást teszünk felelőssé boldogtalanságunkért, betegségükért és nem csak kívülről várjuk a megoldást,  akkor a betegség nem egy félelmetes ellenség, hanem az egészség útjának iránytűje lesz, amely a javunkat szolgálja. Egy tanító, aki segít, ha készek vagyunk tanulni.

Ahogy a tudat képes megbetegíteni a testet, ugyanúgy meg is tudja gyógyítani, ha megengedjük neki. A gondolat ereje segíthet visszanyerni egészségüket.

Minden gyógyulás kulcsa a saját tudatunkban van.

Biztosat nem ígérhetünk, de talán érdemes elgondolkodni az elméleten – ártani nem árt. Tehát ne csak testünk ápolására fordítsunk hangsúlyt, törődjünk a lelkünkkel is!

Kényelmesebb persze csak a tüneteket kezelni gyógyszerekkel vagy egyéb módon, de ettől a problémát kiváltó valódi ok nem fog megszűnni, és később újra előtör valahol.

Az egészség igazi útja a helyes önismeret, a pozitív gondolkodás, önmagunk és mások elfogadása, valamint a szeretet, a béke, az egyensúly és a harmónia megteremtése lelkünkben.

Ha megbetegszünk, érdemes a tüneteket alaposan megvizsgálni, és elgondolkodni azon, hogy vajon az orvosi segítség mellett mit tehetünk mi magunk saját gyógyulásunkért.

Miközben az orvos felírja neked a gyógyszert, érdemes elgondolkodnod, hátha vannak lelki kiváltó okai is a bajoknak. Persze azt nem állítjuk, hogy minden egyes fájdalomnál szentírásnak kell venni az alábbi táblázatot.

Például ha influenzajárvány tombol, és te is köhögni kezdesz, nem kell azonnal megijedned, hogy akkor valamit biztos nem jól csináltál.

Ám a sorozatosan visszatérő, vagy az előzmény nélküli betegségeknél talán eltűnődhetsz azon, nincs-e némi igazság abban, hogy lelki okai lehetnek.

Ha másért nem is, kíváncsiságból azért kikeresheted, hogy az adott szervnek vagy testrésznek mi a szimbolikus jelentése, és az ott jelentkező fájdalmak mire utalhatnak.

 Miről árulkodnak a betegségeid?

Achilles-ín: érzelmi túlfeszítettség, földhözragadtság

Ágybavizelés: rettegés valakitől

Agyrázkódás: az eddigi út és a gondolkodás megtörése, irányváltás                                szükségességét jelzi.

Ájulás: El akarsz menekülni a világ és a problémák elől. Önvédelem

Alacsony vérnyomás: Félsz a felelősségtől, nem mersz elmenni a végsőkig.

Alkar: cselekvőképesség

Alkoholizmus: vágy a konfliktusmentességre, barátságos kapcsolatokra

Allergia: Az allergén által szimbolizált tulajdonságot elutasítod. Pollenallergia  esetén például a szexualitást, megtermékenyítést, szőrallergia  esetén a kedveskedést, szeretetet nem tudod elfogadni, porallergia  esetén pedig a tisztátalanságot

Álmatlanság: nyugtalanság, félelem, bűntudat

Asztma: Az életben sok sérelmet nyeltél le, és egyszerre szeretnél  megszabadulni tőlük, illetve többet szeretnél kapni. – szűkkeblű  vagy, többet akarsz kapni, mint amennyit adni, a világ          piszkosságának taszítása

Álmatlanság: Félsz a kiszolgáltatottságtól, a védtelenségtől vagy a haláltól.

Álterhesség: vágy a tiszta anyaságra

Alvás-problémák: halál-kérdés

Aranyér: határozatlanság, rugalmassághiány

Arc: nyíltság, önkifejezés, a leginkább magunkról beszélő rész

Arcideggörcs: állandóan maszkot hord, nem önmagát adja

Baleset, csonttörés: Nem a helyes úton jársz, túl merev vagy, változásra van szükséged.

Bal oldalon megjelenő elváltozások: Az anyához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Jelképezi még az érzelmi oldalt és a múltat  is.

Bélpanaszok: a szügségtelen elengedése félelemmel

Bélrendszer: ellenséges érzelmek

Boka: felemelkedés a földtől, elrugaszkodottság

Bőrbetegség: Túlzottan zárkózott és kemény vagy. képtelen vagy a gyengédségre és a nyíltságra. elfojtott harag

Bőrkeményedés: Merev nézetek, elképzelések

Bőrkérgesedés: Ez  védőpáncél utal a védtelenség, veszélyeztetettség érzetre

Bőrpigmenthiány: Elszigetelődés

Celluitis: Ragaszkodás a fájó emlékekhez.

Cukorbetegség: Szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet.

Comb: az előrehaladáshoz, járáshoz szükséges erő

Csípőbántalmak: Félelem előrelépni. Több önbizalmat!

Csontok: szilárdság

Csontdeformálódás: Rugalmatlanság

Csonttörés: merevséget jelez, a gyógyulási idő alatt változtatnod kell ezen.

Csontvelőgyulladás: harag, csalódás

Daganat: régi sérelmek, megrázkódtatások őrzése, lerakódása. Lelkiismeretfurdallás

Depresszió: menekülés az aktivitástól

Derékfájás: túlhajszoltság.

Dohányzás: vágy az önmegvalósítás szabadságára, kapcsolatteremtésre

Égési sérülések: harag, gyűlölet, indulatok

Ekcéma: Ellentétek harca, érzelmi kitörések

Elfásultság: Elszigetelődés, elfojtott érzelmek

Elhízás: Boldogtalan vagy, úgy érzed, nem vagy fontos, kilátástalannak látod a jövőd. Esetleg a plusz kilók mögé próbálod elrejteni nőiességedet.

Emésztési probléma: Valamit nem tudsz megemészteni, lenyeled a mérged.

Epebántalmak: Keserűnek érzed az életet.

Epe: agresszió, keserűség, bánat

Epekő: lerakódott fájdalom, sérelem.

Érproblémák, vérproblémák: szeretet áramoltatásának problémája.

Étvágy (nagy): biztonsági érzet hiánya, félelem.

Étvágytalanság: Félelem, veszély és fenyegetettség érzet

Fájdalom: figyelemfelhívás, amelyik szervet érinti, annak a területnek szimbolikus jelentését figyelembe véve

Farkasvakság: félelem a bizonytalanságtól, az ismeretlentől

Fej: irányítás, gondolkodás, racionalizmus

Fejfájás, migrén: Maximalista vagy, túlhajszolod magad. nem tűröd a kritikát

Fekély: Lelki fájdalom önbizalomhiány

Felkar: erő a cselekvéshez

Fertőzés: Harag, bántalom, ingerültség

Ficam: harag, ellenállás

Fog: agresszió, vitalitás

Fogíny: ősbizalom

Fogfájás: Valamit nem teszel meg, pedig szeretnéd. vitalitás hiánya

Fojtó érzés: szorongások

Foltokban hulló haj: szervzónák figyelembevételével jelez rendellenességet

Fülbetegségek: Nem akarsz meghallani valamit, nem figyelsz a belső hangodra.

Frigiditás, impotencia: Félelem az ismeretlentől, az odaadástól, az önkontroll elvesztésétől, a haláltól, a megnyílástól, és a sikertelenségtől.

Gerinc, hát: támaszt keresek, vagy túl sok a teher rajtad

Gerincproblémák: Az egyenesség, őszinteség, emberség jelképe.

Gerincferdülés: egyik feled túl hangsúlyos a másikkal szemben (lásd oldalak)

Golyva: egzisztenciális fensőbbségérzés

Görnyedtség: bizonytalanság, összehúzza magát, az élet csapásai alatt megtört

Gyomorfekély: elfojtod az agressziódat.

Gyomorpanaszok: Túl sokat töprengsz, valamit nem tudsz elengedni.

Gyulladás: Nem tudsz feldolgozni egy problémát, mert félsz tőle.

Haj: szabadság, hatalom, saját terület határai, antenna, külső inger felvétel

Hajhullás, korpásodás: Új korszak kezdete, vagy a visszahúzódás jele.

Hányás: elutasítasz valamit; undor jele.

Hasmenés: nem tudod hasznosítani a tapasztalataidat, ezért azok csak “átrohannak” rajtad.

Hasi panaszok: Egzisztenciális félelmekre utal.

Heg: egy lelki sérülésed mély nyomot hagyott benned.

Herpesz: Undorodsz valamitől.

Hólyaggyulladás: Visszafojtod érzelmeid, pszichés nyomás alatt állsz.

Hordó-mellkas: felfújja magát, erősebbnek mutatja magát

Húgyhólyag: pszichés nyomás, érzelmi telítettség,  “altesti sírás”

Jobb oldalon megjelenő elváltozások: Az apához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Ész, racionalizmus.

Ínhüvelygyulladás: Nem engedsz utat cselekvőképességednek.

Kancsalság: egyoldalú látásmód

Kényszeres evés: ingerhiány.

Kéz: felfogás, cselekvés, tenyér-kézfej kettősség

Kiütés: Türelmetlenség, gyermetegség

Kóros soványság: Megtagadod az életet, elfojtod a nemiséged, bűntudat

Koszorúér-elmeszesedés: az érzelmek visszafojtása.

Köhécselés: nem mered kimondani a véleményedet, de jelzed, hogy van.

Könyök: elhárítás

Köröm: agresszió

Kötőhártya-gyulladás: fájdalmat okoz valaminek a belátása.

Lábfejpanaszok: a gyökereket, ősökhöz való viszonyt szimbolizálja. Nem tisztázott a múltad, gyökértelennek érzed magad.

Lábszár: túl feszített tempóban haladsz.

Lábujjhegyen járás: folyamatos emelkedettségre vágyik

Magas vérnyomás: Túl merev vagy, görcsölsz egy problémán, de nem tudod megoldani.

Májbetegségek: Túl dühös és haragvó vagy. méregtelenítés, felismerés, védelem a károsnak vélt dolgoktól, a tapasztalatok beépítése.

Medence: nemi tartás

Mell panaszai: Az anyasággal, gondoskodással van problémád.

Mellkas: rugalmasság, zártság

Menstruáció: önfeladás, odaadás, elengedés, ritmus, nőiség

Mióma: álterhesség

Mutálás: nem tudja milyen helyzetben milyen hangot használjon

Nagyothallás: merev a saját környezetével szemben, lezárja magát

Nátha: el akarsz zárkózni a külvilágtól, a kommunikációtól.

Női mell: anya-gyermek kapcsolat

Női szervek betegségei: Nem éled meg a nőiséged, elutasítod a szexualitást. Nyaki problémák: Nincs összhangban az eszed és a szíved, mást súg az  egyik, mint a másik.

Orr: emóciók, szex, büszkeség

Orrdugulás: Megakadályozod az érzelmeid áramlását.

Orrsövényferdülés: érzelmeid túlságosan egy oldalra hajlanak.

Orrvérzés: önfeláldozás. Igény a megbecsülésre. Mellőzöttség és el nem ismertség érzése. Esdeklés a szeretetért.

Oldalak: tested jobb oldala az ész és a racionalizmus, bal oldala a szív és az érzelmek jelzője. A fejeden ugyanez pont fordítva van.

Pajzsmirigy: Ha alulműködik, félsz a változástól, ha túlműködik, sokat  stresszelsz, és nincs határozott jövőképed.

Pikkelysömör: Túlzottan véded magad, félsz a sebezhetőségtől.

Prosztata: férfias agresszió

Púp: kizárja magát a közösségből, feladata van

Rákos daganat: Elfolytott harag, bánat

Rekedtes hang: ha csak a torkodból képzed a hangod, nem adod ki teljesen  magad, titkolózol a környezeted előtt.

Reuma: Önmagad és kapcsolataidat nem tudod elfogadni.

Ritmus: univerzális rend, élet, polaritás

Rövidlátás: bizonytalan vagy a jövődet illetően.

Sarkon járás: nem hagyja kibillenteni magát egyensúlyából

Sérv: Túlterheled magad.

Struma: fensőbbségérzése saját magát fojtogatja

Száj: befogadás, kommunikáció, kapcsolat a külvilággal

Szédülés: Bizonytalan és ingatag vagy.

Székrekedés: nem szeretsz adni, ragaszkodás

Szembetegségek: Valamit nem akarsz meglátni. Ha rövidlátó vagy, akkor a  jövőbeni dolgokat hárítod, távollátás esetén pedig az orrod előtt levő  dolgok felett húnysz szemet.

Szenvedélybetegségek: Másra vágysz, szeretnél kitörni. keresés, ingerhiány,  vágyakozás jele.

Szívpanaszok: Túl sok benned a gyűlölet és részvét, nem a szíved szerint  élsz.

Szívinfarktus: túlbecsüli az erejét

Szülés: odaadás, elengedés

Szürke hályog: “redőny”, nem akar látni valamit, tompítja a látottakat

Tagolatlan beszéd: nem akarja, hogy megértsék

Talp, kéz, tenyér: elkülönülés, különcség

Távollátás: nem akarod észrevenni az evidens dolgokat, elzárkózol attól, ami az orrod előtt van.

Térd: Az alázatot, befelé fordulást jelképezi.

Tériszony: Félsz a bukástól és a sikertelenségtől.

Testszőrzet fokozott növekedése: férfias jellegek megerősítése

Torokpanaszok: Nem tudod, nem mered kimondani, amit szeretnél, nem vállalod fel magad.

Trombózis: Szellemi fejlődésre van szükséged.

Túl egyenes a gerinc: túlzott magabiztosság látszata

Tüdő: szabadság, kapcsolat a külvilággal, kommunikáció, vitalitás

Tumor: Szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet.

Tüdőbetegségek: Szomorú vagy, nem érzed magad elég szabadnak.

Utazási rosszullét: Kiszolgáltatottságérzet, félelem, bezártságérzés

Vállpanaszok: túlterheltség

Vastagbél: sokat kritizálsz.

Vastagbél-, aranyérproblémák: Szorongásra, félelemre utal.

Vékonybél: tudatos analízis

Vékony hang: nem mersz élni a saját lehetőségeiddel.

Vér: ego, vitalitás

Vérszegénység: passzivitás, bizonyos életenergiát nem vagy hajlandó felvenni, beépíteni a mindennapjaidba

Vesebetegség: Félelemre utal, jelképezi az emberi és párkapcsolatokat. (jobb vese férfival kapcsolatos ügy, bal vese; nővel kapcsolatos ügy)

Vesekő: a párkapcsolatodban nincs elég energia, lelkesedés

Viszketés: ingerlékenység jele, a vakarással keresgéled, mi az, ami ingerel.

Visszér: Rugalmatlan, merev, zárkózott vagy.

Zöld hályog: visszafojtott könnyek

Citotoxikus szerekkel tömegesen gyilkolják a tájékozatlan embereket

 

Az alábbi bejegyzést Susanne Sauerland juttatta el hozzánk e-mailen azzal a kéréssel, hogy terjesszük.

Előszó

Gyógyszerésztechnikusi alkalmazottként évek óta foglalkoztat engem ez a téma, de valójában nyomja a lelkemet, mert olyannyira komplex és döbbenetes, hogy röviden nem is tudom leírni. Ezért néhány általános gondolat az ügyre vonatkoztatva talán nem is teljesen elfogadható, mert iszonyú sok embert érint, és sajnos az érintettek száma egyre nő.

Az alábbi információk nem csak szakmai lapokból, könyvekből vagy különböző internetes oldalakról származnak. Nemcsak magánemberként, de a munkámból kifolyólag közvetlenül a frontvonalról is szereztem tapasztalatokat.

Az aktuális agymosó médiák a rákkal kapcsolatban mostanában azt sulykolják belénk, hogy az utóbbi években a rákos megbetegedések száma drámaian emelkedett és jelenleg mind Németországban, mind Amerikában a teljes lakosság 25%-a rákban hal meg.

Ez a hír beprogramozza az emberi agyba, hogy: „Rákos diagnózis, meghalok”, és ezzel a félelemkeltéssel óriási hatást ér el. Mivel az ember semmi mással nem támadhatóbb és manipulálhatóbb, mint a félelemmel, ez a hír már önmagában berántja őt a gyógyszeripar zsivány spiráljába.

Ha tehát utolér minket az összes lehetséges diagnózis legborzasztóbbika, halálfélelemmel bénultan és megzavarodva fordulunk az onkológushoz, hogy meghozzuk magunkról amegfelelő döntést. Végül is manapság már elfogadott, hogy a rák egyenlő a halálos ítélettel, ezért alávetjük magunkat a szenvedésnek.

Tapasztalataimat és az ebben a beszámolóban leírt tényeket azoknak az érintett embereknek ajánlom, akik segítségre szorulnak a döntés meghozatalában annak érdekében, hogy a diagnózis első sokkja és a jövőjüktől való páni félelmükben ne hagyják, hogy bármit megtegyenek velük.

Az olcsó vagy az ingyenes és a nem szabadalmaztatható rákos kezeléseknek politikailag a legcsekélyebb esélye sincs az engedélyeztetésre. Agyonhallgatják, elnyomják, nevetségessé teszik és hiteltelenné teszik őket. Rákos betegek millióitól és százmillióitól szándékosan megvonják a szükséges terápiát és a gyógyszerlobbi alantas profitéhsége miatt gyötrelmes kínok között kell meghalniuk.

Ez egy állami jóváhagyással történő tömeggyilkosság. A sugár- és kemoterápia rombolja az egészséges sejteket, károsítja az immunrendszert, önmagukban pedig fokozottan rákkeltők!!!

Ez az orvostudományi eljárás az oka a rákos elhalálozások számának rohamos növekedésének. Mert a betegek nem a rákos betegségbe halnak bele, hanem a kemoterápia következményeibe. Gyakran azért, mert a szervek felmondják a szolgálatot.

A cinikus módon orvostudománynak nevezett értelmetlen csonkítás (műtétek), égetés (sugarazás) és mérgezés (kemoterápia) „tudomány” fedőnév alatt, legálisan elkövetett kínzás és gyilkosság annak érdekében, hogy a hatalmas és globális gyógyszeripar, valamint a bűnöző gyógyszerlobbi garantálja magának a milliárdokra rúgó profitot és hogy elérje a maximumot.

Egy kemoterápiás „blokk” kb. 40.000 Euróba kerül. Már egyedül itt fel kell hogy vetődjön a kérdés, vajon miért kerül majdnem kivétel nélkül minden kemoterápiás szer ennyire aránytalanul sokba, amikor pl. a fájdalomcsillapító szerek vagy a pajzsmirigyhormonok ára 10 Euro alatt van. A betegeknek – ha túlélik – 10 blokkot kell átszenvedniük. Évente 400.000 a rákos betegek száma Németországban. A gyógyszeriparnak ez minden évben 16 milliárd Eurós bevételt jelent – csak a kemoterápia!

Ezt az egészségbiztosító fizeti. Vagy mondjuk úgy, hogy a sínylődő áldozatok?

A háború végétől kezdve a gyógyszeripar forgalma évről évre egyre növekszik, mely 2002-ben közel 320 milliárd Euró volt – ez a német bruttó szociális termék 12,5%-a!
Csakis emiatt a Német Szövetségi Köztársaság „egészségügyi” kiadása 1950 óta több százszorosára nőtt. Ez fordított arányban áll a népesség katasztrofális egészségügyi állapotával.

Milyen „gyógyszerek” kerülnek bevetésre a kemoterápia során?

Amikor az onkológusok a kemoterápiáról beszélnek, akkor egy gyógyszeres kezelésre gondolnak, amelyet citosztatikumnak vagy citotoxikumnak is neveznek (jelentése: sejtekre mérgező hatású szer).

A citosztatikumok erősen mérgező anyagok, melyek elsősorban minden gyorsan osztódó sejtet elpusztítanak, például a vérsejteket, a csontvelőt, a nyálkahártyasejteket és a hajsejteket. Emiatt a terápia ideje alatt a betegeken olyan tipikus tünetek lépnek fel, mint a gyengeség, a nyálkahártya-sérülés, a hányás és a hajhullás, a szörnyűséges mellékhatásokból csak néhányat említve.

Az egész szervezet, vagyis maga az emberi test könyörtelen mérgezését megalapozottnak tartják ahhoz, hogy citotoxikus szerekkel a gyorsan osztódó rákos sejteket elpusztítsák.

A kemoterápiás kezelésnek alávetett betegek elhalálozási aránya 98%.

Haláluk oka hivatalosan a rák. Aki nem közvetlenül a kemókezelés következményeibe hal bele, annál 100%-os valószínűséggel az elkövetkezendő 5 évben újabb rák keletkezik a lehető legrákkeltőbb anyagok, a kemoterápiás szerek miatt.

Pontosan mik azok a citosztatikumok?

A citosztatikum olyan folyékony vagy poralakú tiszta anyag, melyeket konyhasó-keverékinfúziós szabványpalackban oldanak fel, olyanban, mint amit a kórházakból ismerünk (csepegtető).

A rák fajtájától függően számos különféle citosztatikumot alkalmaznak. Néhány gyakori hatóanyag közé tartozik pl. az Epirubicin, a Paclitaxel, a Cisplatin, a Gencitabin stb.

Aki pontos információt szeretne róluk kapni, keressen rá az interneten a citotoxikus hatóanyagokra.

A folyékony anyagot felszívják egy injekciós tűvel az ampullából, a poralakúakat először általában steril vízben feloldják, majd utána beinjektálják a hordozó infúziós oldatba, amit utána rákötnek a betegre és akár négy óráig is eltarthat, míg az „lefolyik”.

Ki gyárthat citosztatikus infúziókat?

Citosztatikus infúziókat csak szakismeretekkel rendelkező egyén gyárthat. Az illető egy ezirányú, speciális kiképzést kap és egy bizonyos orvosi munkavégzést megelőző, az ún. G40-es vizsgálatnak kell alávetnie magát:

„Általános rákkeltő, veszélyes anyagok”. Amennyiben itt egészségügyi rendellenességet állapítanak meg nála, pl. májfoltot a bőrén, vagy ha fennállhat a veszélye annak, hogy azok a májfoltok rosszindulatúvá válnak, nem kapja meg az engedélyt.

Adott esetben az sem gyárthat citosztatikumokat, akinek a családjában gyakran történt előzőleg rákos megbetegedés. Minden lehetséges „rendellenesség” nyilvántartásba kerül, melyek alapján valakit a rizikós csoportba sorolhatnak.

Pontosan tehát ez azt jelenti, hogy: Ha egy leendő munkaerő családjában régebben valaki rákos volt, úgy ő valószínűleg nem gyárthatja ezt a „Rák-Ellenes-Szert”, azaz nem érintkezhet vele.

http://publikationen.dguv.de/dguv/pdf/10002/i-504-40h.pdf
http://www.drjoachim-selle.de/g-40-krebser-stoffe.html
http://www.deinehaut-bg.de/html/sich_ges/av/gebuehren/g40.pdf

Biztonsági intézkedések a citosztatikumokkal való érintkezés során

A citosztatikumok összetevőinek erős mérgező hatása miatt a feldolgozás során kőkemény előírások vannak érvényben. A citosztatikus szereket nagyrészt infúzió formájában adják be, melyet röviddel azelőtt szakavatott személyzet szigorú biztonsági intézkedések szerint állít elő.

Az előállítás egy szellőzőnyílással ellátott speciális biztonsági fülkében történik. A gyártó személynek kötelező a zubbony, a szájmaszk és egy különleges, extrém vastag kesztyű viselése. A fotókon úgy látszik, mintha életveszélyes vírusmutációk utáni kutatás folyna egy legfelsőbb biztonsági szintű részlegen.

A legyártott citosztatikus infúziókat gyártói tanúsítvánnyal rendelkező, szúrás- és törésálló, tömören záró tartályokban kell szállítani. Mielőtt elindul a szállítmány az orvosi rendelőkbe, kötelező lemosni a tartályt kívülről és el kell látni speciális figyelmeztető jelzésekkel. Ez gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy fokozottan veszélyes hulladékot szállító Castor-tartály.

A munkaterületen kötelező törlésmintákat venni, ami azt jelenti, hogy a gyártórészlegben a munkafelületeket megvizsgálják, maradt-e rajtuk olyan anyag, melynek tilos ott lennie, nehogy veszélyt jelentsen a személyzet számára.

Ha a gyártás során baleset történik, pl. eltörik egy ampulla és kifolyik belőle a szer, kötelező az esetet jegyzőkönyvben rögzíteni. Ezután kötelező a vér- és vizeletvétel, hogy megvizsgálják, bekerült-e a szervezetbe ez az anyag, amikor érintkezett vele a dolgozó. A térbeli veszélyzónák biztosítása érdekében figyelmeztető táblák állnak felállításra készen:

„Vigyázat, citosztatikai baleset, belépni tilos!”

Az a dolgozó, aki érintkezik a szerrel, jogosult a balesetet követő tíz éven keresztül kártérítést követelni a gyógyszergyártó cégtől, amennyiben rosszindulatú megbetegedés alakul ki nála.

Az onkológiai intézetekben az infúziót beadó nővérek saját védelmük érdekében mindig kesztyűt hordanak.

Részlet az orvosi rendelők egészségügyi személyzete számára írt kézikönyvből: 

  • A citosztatikumok önmagukban rákkeltők, mutagenitású (öröklődő genetikai károsodással járó) és reprodukció toxicitású (magzatot veszélyeztető) tulajdonságuk van.
  • A citosztatikumok csak biztonsági fülkékben állíthatók elő. A méreganyagok áthatolásának megakadályozása érdekében a speciális kesztyűket minimum 30 percenként cserélni kell.
  • Fő szabály a gyártó helyiségek takarításánál: Csak eldobható termékeket szabad használni, vízálló védőzubbony, megfelelő védőkesztyű, oldalfallal ellátott védőszemüveg, speciális szájmaszk (a műtőmaszk nem elegendő!) viselése kötelező.
  • A betegek test- és kiválasztott nedvei veszélyes anyagokként kezelendők, mert azok 0,1% citosztatikumot tartalmazhatnak!

http://www.uni-erlangen.de/einrichtungen/arbeitssicherheit/gefahrstoffe/umgang/zytostatika_stmgev.pdf

(Emlékezzünk rá hogy citosztatikumos infúziókkal olyan embereket kezelnek, akiknek gyenge immunrendszerük miatt saját sejtvédekezése felmondta a szolgálatot és daganatos elváltozásaik vannak a szervezetükben.)

A kontaminált (szennyezett, fertőző) anyagokra vonatkozó hulladékgyűjtési előírások

A gyártás során keletkezett szemetet, az injekciós tűket, az infúziós üvegeket és az infúziós eszközöket speciális, ugyancsak jelzéssel ellátott konténerekben kell elhelyezni. A szemetet egy különleges hulladékgyűjtő cég viszi el és égeti el (l. az egészségügyi intézményekből származó hulladékok és berendezések előírásszerű kezelésére vonatkozó LAGA-irányelv (Szövetségi hulladékgazdálkodási törvény.)

Az törvény összefoglalása:

A citosztatikus gyógyszermaradványok (nem teljesen kiürített eredeti edényzetek, felbomlott MR-gyógyszerek, az infúziós tartozékokban maradt oldatok (>20ml)) a fokozott felügyelet alá tartozó AS 180108 (EAK), korábbi D csoport (LAGA)  hulladékainak csoportjába tartoznak, külön kell gyűjteni gyártói tanúsítvánnyal rendelkező, szúrás- és törésálló, tömören záró, egyszer használatos konténerekben és egy – a megfelelő, megsemmisítési tevékenységre vonatkozó engedéllyel rendelkező – hulladékégetőbe kell szállítani, mely során a hulladékszállítás és a KRESZ szabályai kötelezően betartandók.

A citosztatikumokkal csekély módon kontaminált anyagok (kiürült tartályok és alkalmazási rendszerek, egyszer használatos védőruhák stb.) az AS 180104-es kódszámú kategóriába tartozó hulladékokhoz sorolhatók (hulladékok éles tárgyak nélküli, korábbi B csoportba tartozó, nem fertőzésveszélyes hulladékok), melyeket a keletkezési helyükön nagy szilárdságú, nedvességálló és tömören záró konténerekben, a településen keletkező, kevert hulladékoktól elkülönítetten kell gyűjteni és elszállításukig áttöltés és osztályozás nélkül a konténerben kell tartani. Ezeket a hulladékokat munkavédelmi okokból előzetes kezelés nélkül az arra kijelölt létesítménybe kell szállítani és ott elégetni.

http://www.onkologie2013.de/zytostatikahandhabung/zytostatika_entsorgung.htm
http://www.esop.li/downloads/national/de/quapos-2003-de.pdf (Seite 204ff)
http://www.rki.de/DE/Content/Infekt/Krankenhaushygiene/Kommission/Downloads/LAGA-Rili.pdf
http://www.umwelt-online.de/recht/abfall/laga/krkh2.htm

A kemoterápiás beteg hozzátartozói veszélynek vannak kitéve

Ha a beteg ambuláns kezelést kap az onkológusnál, akkor ott ül a kezelő osztályon és helyben megkapja az infúziót. Ez idő alatt olvashat. Majd hazamegy. A legtöbb beteg örül neki, hogy nem kell napokig a kórházban feküdnie.

Tájékoztatják a hozzátartozókat a citosztatikus gyógyszerek veszélyeiről?!? Bizony alig! A verejték, a vizelet, a nyál és a hányadék akut kontaminációveszély forrása! A beteg szoros kapcsolatot ápol az őt ellátó hozzátartozóival. Senki nem világosítja fel őket a szükséges biztonsági intézkedésekről, hogy saját magukat megvédjék a mérgezéstől.

És egyáltalán: A „kontamináció” csak a nagyon mérgező és veszélyes anyagokkal kapcsolatban használatos szó.

Ha évente csak százezer ember kap többször ilyen kezelést, mekkora terhelést jelent ez akkor a talajvizünkre és általában a környezetünkre? Minden ilyen ember a normális WC-ket használja és mind a klinikán, mind pedig otthon súlyos mérgeket választanak ki. Semmit sem gyűjtenek! Tulajdonképpen mindent különleges hulladékként kellene kezelni.

Van-e értelme a rákmegelőző vizsgálatoknak?

Az ún. korai diagnosztika egyre bővül és egyre pontosabb, ezért egyre több rákos esetet regisztrálnak. Így már nagyon sok embert lehet kemóval kezelni és egyre jobban lehet a társadalombiztosítót szipolyozni akkor is, ha az érintetteknek még semmilyen panaszuk nincs. Miért nem tájékoztatják az embereket arról, hogy – reálisan nézve – folyamatosan képződnek kis rákos daganatok a szervezetünkben, és hogy azokat a daganatokat az immunrendszerünk a legtöbb esetben felismeri és így a sejtcsomó elhalását a test maga oldja meg? A legritkább esetben olyan legyengült a sejtvédekezési mechanizmus, hogy elfajul a sejtszaporulat és tényleg rosszindulatú rákos daganatok keletkeznek. Ez azt jelenti, hogy már mindannyian többször rákosak voltunk, de magunktól meggyógyultunk. De most még ezeket az embereket is levadásszák, még őket is meg akarják mérgezni.

Ki vonja kétségbe a kemoterápiát?

A rákot kemóval és sugárral kezelik, és senki sem kételkedik benne!!! Fel kell ébrednünk és fel kell ismernünk, hogy a tüneteinknek okuk van. Arra neveltek minket, hogy ha fáj a fejünk, beszedjünk egy tablettát és utána egy másikat… Senkit sem érdekel, hogy miért? Még az orvost sem, mert őt azért nem fizetik. Nem, neki szerződései vannak a gyógyszergyártó cégekkel. Az egészségügyben nem az a cél, hogy meggyógyítsanak, hanem az, hogy függővé tegyenek minket.

Egy terápia nem azt jelenti, hogy eltüntetjük a tüneteket, hanem azt, hogy feltárjuk és megszüntetjük az okokat. A rák azt jelzi, hogy van az immunrendszerünknek egy gyenge pontja. A józan emberi ésszel rá kell jönni arra, hogy ha egy gyenge szervezetet megmérgeznek, annak ezt követően teljesen össze kell omlania.
Ahelyett, hogy meggyógyulnánk, kap az immunrendszerünk egy halálos döfést. És ha a gyógyszeriparnak szerencséje van, a legyengített beteg halálát mesterséges táplálással hetekig meg tudják akadályozni. Ez képezi a további vastag bevétel forrását.

A lakosság megtévesztésének másik hajmeresztő módja a rákstatisztika

A gyógyulást, vagyis a rákmentességet a következőképpen értelmezték át:

„A beteg a diagnózis után még mindig él 5 évet”. Ez azt jelenti, hogy a beteg ez alatt az öt év alatt végig lehet rákos, de majd ha csak az  5. év után hal meg, akkor már gyógyultként kerül be a statisztikába.

Emberek bizonyos csoportjait fel sem veszik a statisztikákba. Ugyanez vonatkozik egyes rákfajtákra is: Azokról vezetnek statisztikákat, melyek nem életveszélyesek és könnyen gyógyíthatók. A korán elhalálozó betegeket a rákos kezelések tanulmányaiból egyszerűen törlik.

A kétszeres Nobel-díjas Pauling Linus véleménye szerint a rákkutatás nagy része szélhámosságra épül és a rákos megbetegedések kutatását végző legfontosabb szervezetek a részükre anyagi támogatást nyújtók elkötelezettjei.

Kényszer-kemoterápia

Egy anya a 9 éves fiával elmenekült az Amerikai Egyesült Államokból. Kereste őt az állami rendőrség, hogy gyámság alá helyezhessék és elszakíthassák tőle a fiát, hogy az anya által elutasított kemoterápiás kezelést rákényszerítsék a fiúra. Kijelentették, hogy az anya felelőtlenül cselekszik, és hivatalból el kell venni tőle a gyermeket. Borzongunk, ha belegondolunk, hogy az állítólagos modern országokban nincs választási lehetőségünk arra, hogy ezt a halálos terápiát elutasítsuk. Az ilyen eseteket nem hagyhatjuk szó nélkül!!!

A rák lehetséges okai

A rákos megbetegedések száma egyre nő a nagyiparilag feldolgozott, az értékes tápanyagot nem tartalmazó élelmiszerek, a dohányzás,

a mobiltelefonok sugárzásai és az egyre újabb frekvenciasávú elektroszmog stb. által előidézett rákkeltő hatások miatt. Feltételezni kell, hogy mindez szándékos, hisz ellenkező esetben egy ilyen dolog egyszerűen tilos lenne vagy ritkán fordulna elő. Ennek ellenére újra és újra megvetetik velünk a legújabb mobiltelefonokat. A reklámokból folynak a szervezetünktől és a természettől teljesen idegen egészségtelen édességek, mélyhűtött pizzák, alkoholos italok és egyéb ilyen termékek reklámjai. A háztartási lágyító és az öblítő szer szilikont tartalmaz. A teflonbevonatú serpenyők mérgezők, és a sort a végtelenségig folytathatnánk.

Gyermekeinknek az iskolában nem azt tanítják meg, hogy milyen fontos az egészséges és természetes táplálkozás. Nem, – táplálkozástan az nincs. Pedig az egész szellemi és egészségi közérzetünk ezen múlik.

Gyermekeink betegek, 13 évesen már gerincproblémáik és gyomorbántalmaik vannak. A rák egyre fiatalabb embereket érint. A függőséget okozó játékoknak és az évezred Istene, a TV miatt az outdoor-aktivitás egyre népszerűtlenebb. Ez az újabb rákot előidéző tényező, hiányzik a természetes fény és így könnyebben megbetegszünk.

Hogyhogy nem tudja senki, hogy egy rendes adag D-vitamin, amit csak a nap termel a bőrünkben, megvéd minket a ráktól?

Hogy sokan alternatív módszerrel, nagy adag vitaminnal, oxigénterápiával, lúgosítással és egyéb természetes módon sorra meggyógyulnak?

Ezeket az eseteket mind elnyomás alatt tartják azért, hogy minket függőségben tartsanak. Minden nap újabb ezer áldozat akad fenn a kemópokol hálójában, ahol már mohón várják őket.

Bizonyított tény, hogy azoknak az embereknek, akik nem vetik alá magukat a kemoterápiának, folyamatosan nő a túlélési esélyük. Ezzel párhuzamosan csökken azoknak a túlélési esélye, akik alávetették magukat egy kemoterápiának és/vagy egy sugárkezelésnek.

Fel kell ismernünk, hogy megbetegítenek és betegen tartanak minket, a rákos megbetegedések esetében pedig mérgeznek minket. Ha valóban az emberek egészsége lenne a cél, egészen más lenne minden. Folyamatosan ízesítik nekünk a függőséget okozó anyagokat, mint pl. a nikotint, az alkoholt, a cukrot és a zsírt, melyek nagyon beteggé tesznek minket. Vagy netán reklámozzák a TV-ben a céklát vagy a brokkolit???

Fel kell ébrednünk, utána kell járnunk a dolgoknak. Kezünkben van az egészségünk. Nevezzük nevén a gyereket és mondjuk ki nyíltan, hogy naponta emberek ezreit mérgezik meg és végzik ki, amiért ráadásul még drágán meg is fizetünk. A saját életünkről van szó, a túlélésünkről.

Egy másik példa

Az ipari országok lakosainak 90 százaléka az elégtelen táplálkozás miatt szelén- és krómhiányban szenved (krómhiány miatti diabetes). Saját magam végeztettem egy tesztet és mindez beigazolódott, mert én is érintett voltam. A fontos szelén-nyomelem nélkül sejtjeink nem tudnak eléggé védekezni a szabad gyökök és az elfajzás ellen. Rengeteg különféle tápanyag bizonyul hiánycikknek az ételeink közül, melyek szükségesek ahhoz, hogy testünk rendőrei zökkenőmentesen működhessenek.

De hol vannak ezek a polgárok számára igen fontos információk???

Nem akarják, hogy egészségesek legyünk!

Ezért a rákbeteg nem vitamint, szelént és táplálkozási tanácsadást, hanem mérgeket kap. A diabetikus drága inzulint kap króm és magnézium helyett.

Zárszó

Gúny tárgyát képezi, hogy a nagyon legyengült immunrendszerű és a sejterősítő anyag nagyfokú hiányában szenvedő embereket a legsúlyosabb mérgekkel kezelik. Ezzel szemben az egészséges embereket kötelezik arra, hogy az ezekkel az anyagokkal való érintkezést a legszigorúbb szabályok szerint kezeljék. Ezt azzal indokolják, hogy a kemoterápia arra szolgál, hogy egy kicsit meghosszabbítsa az életet, vagyis hogy gyengítse a daganat növekedését. Tehát evidensnek tartjuk a néhány éven belüli halált. Ha tehát végiggondoljuk, tulajdonképpen minden betegből halálos beteget csinálnak, akiknek így nem adják meg a gyógyulás lehetőségét. A sugárkezelésekre ugyanez vonatkozik, melyek ugyancsak fokozottan rákkeltők.

Nem szabad megbíznunk a nyugati orvostudományban. Az életünk múlik rajta, és ezért döntsünk róla mi magunk. Nem háríthatjuk át másokra.
Végezetül mindig a mi döntésünk, hogy a kezeléseknek melyik formáját választjuk, mert rajtunk kívül senki más nem vállalja a következményekért a felelősséget.

Üdvözlettel,
Susi Sauerland

Továbbvezető német nyelvű linkek:

http://derhonigmannsagt.wordpress.com/2011/11/16/krebs-durch-chemotherapie/
http://www.kanzlerdaemmerung.de/335-0-Pharma-Mafia.html
http://www.zentrum-der-gesundheit.de/krebs-statistiken-ia.html
http://andreas-werner.org/pages/alternative-medizin/krebs-heilung.php

Biztonsági adatlapok:

http://www.uni-erlangen.de/einrichtungen/arbeitssicherheit/gefahrstoffe/umgang/zytostatika_stmgev.pdf
http://www.gaa-m.bayern.de/imperia/md/content/regob/gaa/downloads/gaed/zytostatika_2009.pdf
http://www.medac.de/data/sicherheitsdatenblaetter/medoxa.pdf
http://publikationen.dguv.de/dguv/pdf/10002/i-8533.pdf
http://www.onkologie2013.de/zytostatikahandhabung/zytostatika_entsorgung.htm
http://publikationen.dguv.de/dguv/pdf/10002/i-504-40h.pdf
http://www.drjoachim-selle.de/g-40-krebser-stoffe.html
http://www.medizinische-abkuerzungen.de/sonderzeichen/G-Ziffern.pdf
http://www.deinehaut-bg.de/html/sich_ges/av/gebuehren/g40.pdf
http://www.medac.de/data/downloads/urologie/mitoBasisdokumentation-web.pdf
http://www.esop.li/downloads/national/de/quapos-2003-de.pdf
http://www.laga-online.de/servlet/is/23874/M18_VH_Abfaelle_aus_Gesundheitsdienst.pdf?command=downloadContent&filename=M18_VH_Abfaelle_aus_Gesundheitsdienst.pdf
http://www.mufv.rlp.de/fileadmin/mufv/img/inhalte/abfall/Info_MedizinAbfall1.pdf
http://www.umwelt-online.de/recht/abfall/laga/krkh2.htm

Kérem, itt üsse be a LAGA szót a keresőbe:

http://www.bgw-online.de/internet/generator/Navi-bgw-online/NavigationLinks/Suche/Suche.html

Legjobb oldal:

http://dragaonordestino.net/Drachenwut_Blog_DragaoNordestino/WHO/WHO.php

Véleményem szerint a legjobb cikk egyáltalán, szuper érvek és minden benne van! Láthatod, hogy hányan dolgoznak rajta. Itt a probléma okait vizsgálják.
továbbá:

http://www.europnews.org/2012-01-12-uber-die-lugen-und-mythen-der-konventionellen-krebstherapien.html
http://www.diebewegung.com/?p=1731
http://www.krebsinfos.de/brustkrebsklinik.html → ez is nagyon jó !!!

Ezen kívül néhány könyvet szeretnék ajánlani:

http://www.kopp-verlag.de/Eine-Welt-ohne-Krebs.htm?websale8=kopp-verlag&pi=909540&ci=000432
http://www.kopp-verlag.de/Handbuch-der-Krebsheilung.htm?websale8=kopp-verlag&pi=909550&ci=000318
http://www.amazon.de/Mann-AIDS-erschuf-Book-Demand/dp/3898114406/ref=sr_1_17?s=books&ie=UTF8&qid=1361910798&sr=1-17
http://www.amazon.de/Krebszellen-m%C3%B6gen-keine-Himbeeren-Nahrungsmittel/dp/3442171261/ref=sr_1_1?s=books&ie=UTF8&qid=1361910852&sr=1-1
http://www.amazon.de/Krebszellen-m%C3%B6gen-Sonne-Vitamin-Lebensstil-Risiko-Fragebogen/dp/3938396644/ref=sr_1_2?s=books&ie=UTF8&qid=1361910852&sr=1-2

Fordította: Kelemenné Dévényi Julianna (Mindenki figyelmébe szeretném ajánlani Dr. Ryke Geerd Hamer magyar nyelvű honlapját, ahol választ kapunk a betegségek kialakulásainak okairól és így az oki terápiáról is:www.germangyogytudomany.hu)

ÁTVÉVE:http://www.tudasfaja.com/-ról

GONDOLATAINK EREJÉVEL ÚJ JÖVŐT TEREMTHETÜNK?

GONDOLATAINK EREJÉVEL ÚJ JÖVŐT TEREMTHETÜNK?

Gondolataink erejével befolyásolhatjuk a jövőnket?

Egyértelműen igen!  Befolyásolhatjuk – még jobban, mint hinnénk.

A kvantumfizikusok nagyon izgalmas felfedezést tettek, s ezzel ismét rámutattak, hogy életünket csakugyan bármikor gyökerestül átalakíthatjuk, és bármit megvalósíthatunk.

Azt már tudjuk, hogy gondolataink erejével energiát sugárzunk. Természetesen nem csak mi tesszük ezt, hanem a többi ember is. Az azonos rezgésű energiák kölcsönösen vonzzák egymást, ebből pedig logikusan az következik, hogy nem csak mi vonzunk bizonyos személyeket és eseményeket, de minket is vonzanak – méghozzá azonos mértékben – más személyek és események. Ennek feltétele, hogy a két energia rezonáljon egymásra, vagyis egyformán rezegjen.

gondlat

MÁRMOST A KVANTUMFIZIKUSOK FELFEDEZTÉK, HOGY AZ ÚGYNEVEZETT KVANTUMHULLÁMOK – MINT PÉLDÁUL MEGGYŐZŐDÉSEINK ÉS GONDOLATAINK – NEMCSAK TÉRBEN TERJEDNEK, HANEM IDŐBEN IS (=IDŐHULLÁMOK). VAGYIS LÉTEZNEK OLYAN KVANTUMHULLÁMOK, AMELYEK A MÚLTBÓL A JÖVŐ IRÁNYÁBA TARTANAK – EZEKET NEVEZZÜK NORMÁL KVANTUMHULLÁMOKNAK.

Vannak azonban olyan hullámok is – az úgynevezett konjugált komplex hullámok – amelyek a jövőtől a múltig terjednek! Azért ez elég meglepő. Mégis így van. A jövő felé terjedő hullámokat ajánló hullámoknak, a múlt felé terjedőket pedig válaszhullámoknak nevezzük.

Ha két hullám találkozik egymással, vagyis a jövőből érkező válaszhullám találkozik az általunk sugárzott ajánló hullámmal, az egyik hullám modulálja a másikat, s a két hullám létrehozza az úgynevezett eseményvalószínűséget.

A KVANTUMFIZIKA SZERINT EGY ESEMÉNY BEKÖVETKEZÉSÉNEK VALÓSZÍNŰSÉGE “EGY MÚLTBÓL SZÁRMAZÓ AJÁNLÓ HULLÁM ÉS EGY JÖVŐBŐL SZÁRMAZÓ, AZ AJÁNLÓ HULLÁMNAK MEGFELELŐ VÁLASZHULLÁM TALÁLKOZÁSÁBÓL” ERED.

A könnyebb érthetőség kedvéért modellezzük ezt az egészet egy faxkészülék működésével: ha faxot küldünk, készülékünk először felveszi a kapcsolatot a hívott készülékkel, és a két gép hívójelet vált. Adatforgalomra csak akkor kerül sor, ha a készülékek megegyeztek egy közös átviteli standardban.

“Hasonlóképpen kommunikál (…) egymással a múlt és a jövő, és a megfelelő jelek találkozásakor, úgyszólván “félúton”, létrehoznak egy nagy valószínűségű konkrét eseményt, vagyis az átélt jelent. Ez pedig azt jelenti, hogy nem csak a múlt van hatással a jövőre, hanem a jövő is a múltra.”

Értelmünknek nem könnyű ezt elfogadnia, hiszen az időt eddig mindig a múltból a jövő felé tartó egyenesnek képzeltük. Most pedig lehetséges az ellenkezője is?

John G. Cramer feltevését ma már nemcsak hogy többszörösen megerősítik, hanem egyenesen ez az elmélet az, amely a kvantumfizika bizonyos paradoxonjait megmagyarázza. Ez tehát azt jelenti, hogy:

A JÖVŐ NEM KEVÉSBÉ REÁLIS, MINT A MÚLT.

A jövő már létezik “valahol odakint”. Máskülönben nem küldhetne hullámokat a múltba – vagyis a jelenünkbe.  A te jövőd is létezik már – most, ebben a pillanatban. De még sincs elrendelve, ugyanis többféleképpen is változtathatsz rajta. Pontosabban – az új tudományos felfedezések értelmében – éppen azért választhatod ki a neked megfelelő jövőt, mert már létezik.

Hogyan lehetséges ez, ha már létezik? Ha nem megmásíthatatlan?

Nos, jövőnk létezik ugyan, de számtalan változatban. Ma már a tudomány jóval előrébb jár, mint 1980-ban, John G. Cramer szenzációs felfedezésének idején. Akkoriban egyetlen valóságot, s ennek megfelelően egyetlen lehetséges jövőt feltételeztek. Azóta azonban tudjuk, hogy egyidejűleg sok párhuzamos valóság létezik. És ez a tény kívánságunk erejét illetően nagyon érdekes.

AZT FELTÉTELEZIK, HOGY AZ IDŐ NEM LINEÁRIS, AHOGYAN ÉRZÉKELJÜK, HANEM MINDEN EGYSZERRE TÖRTÉNIK. A MÚLT TEHÁT UGYANÚGY MOST ZAJLIK, EBBEN A PILLANATBAN, AKÁRCSAK A JELEN ÉS A JÖVŐ.

Tudatunk természetesen csak egyetlen időt érzékel. Többet nem ismerünk. ez nem meglepő, hiszen érzékszerveink meglehetősen korlátozottak.

A FÉNY TELJES SPEKTRUMÁBÓL CSUPÁN 8 SZÁZALÉKNYIT ÉRZÉKELÜNK. A MINKET E PILLANATBAN KÖRÜLVEVŐ VALÓSÁG 92 SZÁZALÉKÁT KÉPTELENEK VAGYUNK FELFOGNI – EZ SZÁMUNKRA EGYSZERŰEN NINCS IS. 

Ám ettől még létezik. Mivel azonban mi magunk vagyunk saját – igencsak korlátozott kapacitású – “mérőműszereink”, nem tudjuk felfogni, ezért elutasítjuk. Ám ennek ellenére bőségesen körül vagyunk véve energiákkal, hullámokkal, és információkkal.

TUDOM, HOGY NEM TUDOM – SZÓKRATÉSZ

Bármilyen régi ez a bölcsesség, még ma is ugyanúgy érvényes. A genfi Cern-Center vezető kutatója egy tévéinterjú során azt nyilatkozta, hogy

MI, JELENKORI EMBEREK, VALÓSÁGUNKNAK CSUPÁN 5 SZÁZALÉKÁT TUDJUK ÉRZÉKELNI, ÉS HOGY MINDEN TECHNIKAI FELSZERELTSÉGÜNK ELLENÉRE SEM TUDUNK A MARADÉK 95 SZÁZALÉKRÓL SEMMIT. PEDIG EZ A FELFOGHATATLAN 95 SZÁZALÉK REJTI A VÁLASZT VALAMENNYI MEGOLDATLAN KÉRDÉSÜNKRE.

Ugyanez a kutató mondta, hogy azért építették fel Svájcban ezt a gigantikus kutatóközpontot, mert legalább egyetlen százalékkal szeretnének belelátni a valóság eddig ismeretlen régióiba. Négymilliárd euró egy százaléknyi tudásért!

HA ISTEN TEREMTETTE A VILÁGOT, BIZTOSAN NEM AZ VOLT A LEGFŐBB GONDJA, HOGY SZÁMUNKRA ÉRTHETŐVÉ TEGYE. – ALBERT EINSTEIN

Tudjuk tehát, hogy tulajdonképpen semmiit sem tudunk. Valóságunk legnagyobb részét nem ismerjük. Ám ennek ellenére létezik és hat ránk, akkor is, ha nem tudjuk, miként.

Így van ez az idővel is. A valóságnak időben is csupán egy csekély hányadát ismerjük. Érzékeinkkel és értelmünkkel csak a jelent érzékeljük. Mégis tudjuk, hogy létezik múlt és jövő, most, ebben a pillanatban is, még ha a “pillanat” szó is mesterséges találmány, hiszen ha nincs idő, pillanat sem létezhet.

A LINEÁRISAN HALADÓ IDŐ CSUPÁN EGY MAGUNK ALKOTTA ELKÉPZELÉS.

Az idő nem lineáris. Minden egyszerre történik.Ezért – mivel minden egyszerre történik – lehet hatással a jövő a múltra. Nemcsak egyetlen valóság létezik, hanem számtalan.

Mivel nem csupán egyetlen valóság létezik, hanem számtalan, és mindig minden egyszerre történik, számtalan válaszhullám érkezik a jövőből jelenünkbe. ez pedig azt jelent, hogy jelenlegi állapotunkból vagy múltunkból számtalan jövőbeni lehetőség fakad. Tulajdonképpen jelenünk is a múltban sugárzott ajánló hullámainkból alakult ki. Mintha egy olyan film szereplői volnánk, amelynek a kimenetele a mi döntéseinktől függ. A mi kezünkben van a “happy end”.

A jövő változatainak jelzései felénk áramlanak, s találkoznak ajánló hullámainkkal.

De nem minden hullám illik össze, nem mindegyik rezonál egymással. Az ajánló és válaszhullámok úgynevezett modulációjára csak akkor kerül sor, ha hullámformáik nagyon hasonlítanak egymásra. csak ekkor történik meg a tranzakció, magyarán ekkor lép kölcsönhatásra múltunk – vagyis amit sugároztunk – a jövő számtalan lehetőségeinek egyikével. Csak ekkor válik elég naggyá az esemény valószínűsége.

De honnan származnak a jövőből eredő hullámok? A legnevesebb fizikusok egyike, Fred Alan Wolf, az alábbi következtetésre jutott:

Mindenki, aki tudva vagy tudatlanul energiát bocsát ki, és mindaz, amit az ember érez, gondol vagy hisz, a már ismertetett módon ajánló hullámokat küld a jövőbe – de ugyanakkor a múltba is.

Gyakorlatilag csupán csak egyetlen hullámról van szó, amely gömbalakban terjed, méghozzá nemcsak térben, hanem időben is. Ezzel egyidejűleg azonban a jövő is sugároz válaszhullámokat. Az eljövendő események tehát válaszhullámokat küldenek vissza a jelenbe. A jövőnek azonban számtalan változata létezik, “amelyekben szintén számtalan lehetőség szunnyad, s küld válaszhullámot a múltjába (vagyis a jelenembe).

AZ ÁLTALUNK KIBOCSÁTOTT ENERGIA A SOKFÉLE JÖVŐ VALAMENNYI LEHETŐSÉGÉT LETAPOGATJA, ÉS AZZAL A JÖVŐVEL LÉP KÖLCSÖNHATÁSBA, AMELYNEK HULLÁMFORMÁJA A MI AJÁNLÓ HULLÁMUNKNAK A LEGINKÁBB MEGFELEL.

Ajánló hullámunk teljes jövőnkön végighalad. Minden lehetőséget megvizsgál – a következő pillanatot éppúgy, mint az elkövetkező év vagy évtized eseményeit.

A kvantumfizika itt azzal a jelenséggel szembesült, hogy minél közelebb van időben a jövőbeni esemény, annál nagyobb a rezonanciaélesség, azaz:

“MINÉL KÖZELEBB VAN HOZZÁM EGY, ÁLTALAM A JÖVŐBEN MEGFIGYELT ESEMÉNY, ANNÁL EGYÉRTELMŰBBEN EL LEHET DÖNTENI, HOGY BEKÖVETKEZIK-E VAGY SEM.”

gondlat2

Ha a várt események a távoli jövőbe esnek, a rezonanciaélesség valamelyest csökken, ám jelenlegi tudatállapotunk igen világos tendenciát mutat. Mivel azonban tudatállapotból is mérhetetlenül sokféle létezik, és ezek mindegyike energiát bocsát ki, voltaképpen bármelyik lehetőséggel kapcsolatba léphetünk. Így is teszünk, amikor ajánló hullámaink a válaszhullámokkal kommunikálnak, és megteremtik az események valószínűségét.

Forrás: rejtelyekszigete.com

A nyitott elme 8 előnye, és hogyan érhető el?

A nyitott elme 8 előnye, és hogyan érhető el?

Ha azt mondom, hogy 5 ezer forintot vettem el egy pénztárgépből egy helyi üzletben, mit gondolsz? Úgy tekintesz rám, mint aki lopott? Talán dühös vagy, mert te minden nap dolgozni jársz, és itt vagyok én, aki a könnyebb utat választja, hogy elveszi más pénzét? Vagy talán megkönyörülsz rajtam, mert az életem szörnyű lehet, ha szükségem van a lopásra?

Nos, mi van, ha azt mondom, hogy azért vettem el a pénzt, mert az enyém a bolt, és azt a helyi árvaháznak adományoztam? Ez megváltoztatja a benyomásodat rólam?

Amikor zárt elmével rendelkezel, könnyű beleszaladni bizonyos következtetésekbe. Elmarasztaló ítéletet hozol, mert azt hiszed, hogy csak egy válasz, vagy egy megoldás van bármilyen adott helyzetben. Veszed az első dolgot ami eszedbe jut, és azt tényként kezeled.

Néha azonban tévedsz. Amikor ez történik, az árthat a kapcsolatoknak, negatív hatással lehet az egészségre, és minden bizonnyal változást is hozhat abban, hogyan lásd pozitívan a világot.

Másrészt ha megérted, hogy a dolgok nem mindig azok, amiknek látszanak, az élet igencsak eltérő lehet. Íme a nyitott elme nyolc előnye:

1. A világod virágzik. Ez olyan, mintha csak arra lennél képes, hogy feketét és fehéret láss, és hirtelen felismered a sok szín és árnyalat létezését. A palettád kibővül a két lehetőségből több száz eshetőséggé. A választási lehetőségeid kibővülnek, és nem vagy annyira beszűkítve a minimális alternatívák által.

2. Megszabadítod az elmédet a korlátozó gondolatoktól. Semmi sem tart vissza jobban, mintha tudod a válaszokat, így sohasem fontolsz meg más eshetőségeket. Ha elismered, hogy számos lehetséges megoldás vagy válasz létezik, akkor megengeded magadnak, hogy a határaidon túl gondolj rájuk, ahol általában megállítottad volna magad.

3. Ez az, amikor a változás megtörténik. Meg kell változtatnod a gondolataidat és hiedelmeidet, mielőtt a viselkedésed és a tetteid változására számíthatsz. A legtöbb ember ezt fordítva csinálja, megváltoztatják a viselkedésüket annak érdekében, hogy megváltozzanak, csakhogy azt találják, hogy ez nem működik. Az igazi változás belülről kifelé történik.

4. Még több móka. Hajlandónak kell lenned kipróbálni új, izgalmas dolgokat. Akkor elengedhetsz bármit, ami visszatartott a múltban, és elkezdheted magadhoz ölelni az életet. Más dolgokat próbálsz ki és több tapasztalattal rendelkezel.

5. Könnyebben találsz megoldást a problémákra. Ha hajlandó vagy megfontolni azt az elképzelést, hogy számos hatékony mód létezik megoldani egy problémát, akkor megnyitod magad a többféle lehetőségre, amikor megpróbálkozol a probléma megoldásával. Nem akadsz el ugyanazon dolog újra és újra próbálgatásával csak azért, mert nem tudsz másra gondolni.

6. Nagyobb képesség a szeretetre, és mások szeretetének elfogadására. Amikor elengeded azt, hogy ítéletet mondj, akkor megengeded magadnak, hogy mélyebb és tartalmasabb kapcsolataid legyenek. Szabadabban adod és fogadod el a szeretetet, mert nem vagy annyira érintett az emberekkel kapcsolatos következtetések levonásában. Elfogadod őket olyannak, amilyenek.

7. Magasabb toleranciaszintet érsz el. Nagyobb türelemmel vagy mások irányába. Nyitott vagy arra a tényre, hogy megfelelő indokuk lehet a viselkedésükre, vagy ahogy éreznek ahelyett, hogy azt állapítsd meg róluk, hogy “rosszak”.

8. Több energiád van. Amikor nem vagy annyira lekötve a negatív gondolatoktól, és nem próbálsz meg kitalálni mindenkiről mindent, akkor több energiád van, hogy az élet fontos dolgaira koncentrálj, mint a családod, a barátaid és a jó egészséged.

Most, hogy látod a nyitott elmével élés nagyszerű előnyeit, itt van néhány gyors ötlet, mely segít:

• Kíváncsivá válni. Legyél tisztában az ítéleteiddel, és kérdezd meg, honnan jönnek? Múltbéli tapasztalatodra alapozod, vagy valami olyasmi, amit hallottál?

• Próbára tenni a gondolataidat. Amikor gyorsan jutsz el egy következtetéshez, akkor kérdezd meg magadtól, hogy az 100 százalékban igaz-e? Ha nem, akkor ne korlátozd magad arra az egy gondolatra, mint az egyetlen lehetséges opció.

• Gyakorolni a meditációt. Amikor meditatív állapotban vagy, az elméd megnyílik, ami fokozott problémamegoldó, és a megszokottól eltérő gondolkodási képességet jelent.

• Valami újat tanulni. Szélesíted a látóköröd, ha más kultúrákról, csoportokról és szokásokról tanítod magad. Próbáld meg a dolgokat különböző szögekből és nézőpontokból látni!

Amikor megvan a képességed, hogy objektíven tekints az összes eshetőségre, akkor a lehetőségek és ötletek egy teljesen új birodalma nyílik meg számodra. Olyan, mint egy új, színes világ, ami elérhetővé válik.