Vallás kategória bejegyzései

DomIgnacio

LOYOLAI SZENT IGNACLoyolai Szent Ignác (1491 – 1556)

“Azoknak, akik hisznek, nem szükségesek a szavak, azoknak, akik nem hisznek, nincs annyi szó, ami elég lenne.”

 

Loyolai Szent Ignác, családi nevén Íñigo López de Loyola (Loyola, 1491, (?) – Róma, 1556, július 31.), a Jézus Társasága (jezsuita rend) alapítója.

Szent Ignác ismert lelkivezető volt, aki az általa alapított szerzetesrend tagjait bevezette a lelkekkel való foglalkozás tudományába. Az imádsággal és a lelki élettel kapcsolatos tapasztalatait a Lelkigyakorlatok – című könyvében foglalta össze, amely a jezsuita, illetve a szentignáci lelkiség alapja lett.

A loyolai szentnek döntő szerepe volt a reformációt követő katolikus megújulás kibontakozásában.

Ignác származása és ifjúkora

Ignác, eredeti nevén Iñigo López de Loyola, 1491-ben született egy baszk nemesi család sarjaként. Udvari apródként, később lovagként ambiciózus tervei voltak, amint későbbi bizalmasai utalnak rá, bátor volt „a játékban, a nők körüli forgolódásban, a verekedésben és a hadakozásban. Megkísértette a test, és le is győzte”.

A fordulat

Iñigo nem volt hivatásos katona. A spanyol király felhívására azonban hadba indult, mint lovag. 1521 pünkösd vasárnapján Pamplona várának védelmében súlyosan megsebesült egy francia ágyúgolyótól. Az egyik lába azonban rövidebb maradt a másiknál. Hosszú ideig otthon kellett feküdnie, loyolai kastélyukban. Olvasnivalót kért, de csak Jézus élete volt kéznél, és egy Szentek élete. A sebesült először kedvetlenül lapozgatta őket, de aztán egyre jobban elámult, s végül egészen e művek hatása alá került.

Manréza

Először a szent remeték nagy vezekléseit és hosszú imádságait próbálta utánozni. Díszes nemesi ruháját egy koldus rongyos öltözetével cserélte fel, és egy Manréza nevű kis város melletti barlangba vonult vissza, ahol majdnem egy egész évet töltött. Ez az időszak először a küzdelem ideje volt, a már-már kétségekig fokozódó lelki gyötrődésé, később, pedig a misztikus átalakulásé.

Itt született meg a Lelkigyakorlatos könyv magja, amely később nagy segítségére volt abban, hogy társakat verbuválva közelebb vigye Istenhez a világot.

A tanulmányok időszaka

KépkivágásSok terv, tapasztalat, kudarcélmény után Ignác arra jutott, hogy tanulnia kell.

Több mint tíz évet szentelt a tanulásnak, többek közt Párizsban és Barcelonában. Gyerekekkel kellett együtt ülnie az iskolapadban, hogy latinból az elemi ismereteket elsajátítsa. Közben azonban nagy figyelmet szentelt az embereknek is.

Mindez persze nem ment nehézség nélkül. Apostoli munkálkodását egyesek gyanakodva nézték, ezért többször is az inkvizíció börtönébe került, de mindig felmentették.

Ignác vallomása önmagáról

„Az út a folyó mentén halad. Ájtatosan lépkedett ott, és egy pillanatra leült, arccal a mélyben hömpölygő folyó felé fordulva. Amint ott ült, értelmének szemei kezdtek megnyílni. Nem látomást látott, hanem sok mindent megértett és felismert, lelki dolgokat csakúgy, mint a hitre és a tudományra vonatkozókat. Mindezt olyan nagy megvilágosodással, hogy mindent egészen újnak látott.” A Zarándok

 

A Jézus Társasága születése 

Már Barcelonában fölébredt benne a vágy, hogy néhány embert maga köré gyűjtsön. Azonban csak Párizsban sikerült neki közösséget kovácsolnia. Az első társak: François Xavier, Pierre Favre, Diego Laínez, Simon Rodrigues, Nicolas Bobadilla, Alfonso Salmerón voltak. Miután elvégezték nála a lelkigyakorlatokat, arra a következtetésre jutottak, hogy „teljesen szakítanak a világgal, és a szegénység és a kereszt útjára lépnek”. Ideáljuk az apostolok élete volt.

1534 augusztus tizenötödikén közös fogadalommal pecsételték meg barátságukat Párizsban. Elhatározták, hogy segítenek a lelkeknek, és elmennek a Szentföldre; ha azonban egy éven belül nem sikerül oda eljutniuk, vagy ha nem maradhatnak tartósan Palesztinában, akkor Rómában felajánlják szolgálataikat a pápának.

Tanulmányaik befejezése és papszentelésük után Velencében várták a lehetőséget, hogy a Szentföldre induljanak. Ez azonban meghiúsult. Így elmentek Rómába jelentkezni a pápánál.

Itt lelkipásztori munkákkal és lelkigyakorlat adással kezdtek foglalkozni. A nép nyelvén ők voltak a „zarándok papok”. Közben vártak a pápa döntésére: hova is küldi őket? Hosszas tanácskozás után elhatározták, hogy közösségüket renddé alakítják át, amelynek „Jézus Társasága” lesz a neve. 1540. szeptember huszonhetedikén elkészült a Regimini Militantis Ecclesiae című ünnepélyes dokumentum, amellyel III. Pál pápa jóváhagyta az új alapítást.

Ignác, mint általános elöljáró

Társai egyhangúlag Ignácot választották meg első generálisuknak.

Ignác jó tíz évig dolgozott a Rendalkotmányon, ami főleg misztikus imáiból nőtt ki, de a szabályok létrehozásában szerepe volt a tapasztalatnak, a társaival való tanácskozásnak, más szerzetesrendek tanulmányozásának és az alapos megfontolásnak is.

Mindemellett a Rend ügyeinek intézése is Ignác vállát nyomta. A Jézus Társasága gyorsan terjedt Európa szerte; Indiában és Távol-Keleten az első jezsuiták elkezdték a missziós munkát. Létrejöttek az első jezsuita kollégiumok, többek közt a Római Kollégium (a mai Gergely egyetem).

Ignác betegeskedései mellett is fáradhatatlan volt. Egyszer maga is megállapította: „Harminc esztendő alatt akár esett, akár fújt, semmi nem tartott vissza attól, hogy az Isten szolgálatára tervbe vett munkát órára pontosan el ne kezdjem”.

1556 július harmincegyedikén véget ért Ignác földi élete. Titkára azt írta, hogy úgy halt meg, mint bárki más, de műve, a Jézus Társasága, kb. ezer taggal szilárdan állt. Ignácot 1622-ben avatták szentté, s ünnepét a következő évben felvették a római naptárba.

Milyen ember volt Szent Ignác?

Egy bizalmas barátja e szavakkal jellemezte: „Ignác atyánkban nagyszerű természet és átfogó szellem párosult egymással. Ezeknek az adottságoknak a birtokában, és Urunk kegyelmével minden erejét latba vetette, hogy nagy dolgokat vigyen végbe, és minden tette csupa tűz volt. Akár a Társaságot nézi az ember, amelyet alapított, akár a Lelki gyakorlatokat, úgy találja, hogy csupa életet árasztó szeretet, csupa lobogás, soha nem nyugvó buzgalom, állandó felhívás és ösztönzés a lelkek tettre kész, megsegítésére.” Szent Ignácra semmi sem lehet jellemzőbb, mint életének, a Lelkigyakorlatok egész szellemének és a rendi szabályok fő irányvonalának rövid, de találó foglalata:

Omnia ad maiorem Dei gloriam – Mindent Isten nagyobb dicsőségére.

Joao de Deus – a brazil csodagyógyító, Abadiania

???????????????????????????????Joao Teixeira da Faria

A világ egyik legerősebb spirituális gyógyítója, aki 50 éves munkássága alatt milliók életét változtatta meg, adott új esélyt az életre. Hívei Isten Jánosának (Joao de Deus) nevezik őt szeretettel.

Gyógyulni vágyók ezrei jönnek hozzá, több mint 30 éve Abadianiába, a braziliai kisvárosba (a fővárostól 120 km-re)  a világ minden tájáról

???????????????????????????????Amikor Szent Ignác foglalja el Joao De Deus testét, akkor Joao beazonosul az Ő testével, és bicegve jár.

Szent Ignác, a Casa De Dom Ignáció védőszentje, a következőt tanácsolja:

“Minél jobban eggyé válunk Istennel – a Mi Urunkkal -, annál inkább megnyílunk Mennyei és páratlan jóságosságának Áldásai és ajándékai számára.”

Szent Ignác mindig a halálának évfordulója napján lép be Joao testébe. Energiája annyira hatalmas erejű, hogy jelenléte 20 percig lehetséges Joao testében, nehogy nagyon megterhelje a fizikai testét a magas szintű rezgésekkel (minden év: július 26-30 között jelenik meg). Az általa közvetített Szeretet energia rezgése, ami segít minden odalátogatón, annyira erős, hogy fizikai szinten is lehet érzékelni a bizsergést, az energia sűrű áramlását és a megszűnő fájdalmat.

Azokon a napokon, amikor Szent Ignác lép Joao testébe, néhány odalátogatót megölel, és Ők átérezhetik a Joao testéből átáramló energiát. Amikor elhagyja Joao testét mindig Dr Augusto lép be Joao testébe, és üzen az emberek számára:

“Dom Ignáció a világosság, ami ide vetül. A Hit és az összpontosítás mozgatja az energiát, hogy elhozza ide a Fényt. A Casa-ban végzett összes műtétet – spirituális műtéteket – Dom Ignáció felügyeli. Mindent ellenőriz, és mindenre vigyáz. Ti (az összes jelenlevő ember) az áramlattal az összpontosítás egy körét hozzátok létre, amely idevonzza a világosságot, hogy jót tehessünk. A jó megtételére könnyű létrehozni a világosság körét.”

Szent Ignác meditáció

Szent Ignác napján

dom-inacio

 Ünnepi nagy csoportos 3 részes, energetikai tisztítás a Fény Entitásai segítségével

Szombaton Július 25-én, 14:00-18:00 megemlékezés, ünnepi meditáció! 

Helye: a Parajdi Sópince ( Budapest IX. ker. Vámház körút 11-ben)

A több mint Ötvenezer kiló húszmillió éves parajdi sókristály erősíti a gyógyító energiákat, ami különleges gyógyulásokhoz és spirituális élményekhez járulhat hozzá.

 

Forrás: ThinkstockKérlek, ha megteheted  hozz egy szál fehér virágot a meditációrat, amivel emeled az ünnep hangulatát. A virág a meditáció során energetizálásra kerül, hogy a meditáció végén haza tudd vinni annak a személynek, aki a számodra a legfontosabb! ♥

Lesznek energetizált kristályok,  valamint lehetőség nyilik a saját kristályod elhozatala esetén annak tisztítására és ha szükséges újra energetizálására.

 

Lehetőség személyes konzultációra, előzetes időpont egyeztetéssel!

Kérlek, segíts abban, hogy mindenkinek jusson hely, ezért előre jelezd érkezésedet

legkésőbb péntek 15:00-ig! ( itt ) 

vagy:  allcaridade@gmail.com címen!

Köszönöm

Bővebb információ Telefonon: +36705173838, vagy   itt!

cropped-cropped-418316_265675706842198_997430156_n1.jpg

Loyolai Szent Ignác (1491 – 1556)

 LOYOLAI SZENT IGNAC“Azoknak, akik hisznek, nem szükségesek a szavak, azoknak, akik nem hisznek, nincs annyi szó, ami elég lenne.”

Loyolai Szent Ignác, családi nevén Íñigo López de Loyola (Loyola, 1491, (?) – Róma, 1556, július 31.), a Jézus Társasága (jezsuita rend) alapítója.

Képkivágás

Szent Ignác ismert lelkivezető volt, aki az általa alapított szerzetesrend tagjait bevezette a lelkekkel való foglalkozás tudományába. Az imádsággal és a lelki élettel kapcsolatos tapasztalatait a Lelkigyakorlatok – című könyvében foglalta össze, amely a jezsuita, illetve a szentignáci lelkiség alapja lett.

 

Szent Ignác, a Casa De Dom Ignáció védőszentje, a következőt tanácsolja:

John_of_God_small“Minél jobban eggyé válunk Istennel – a Mi Urunkkal -, annál inkább megnyílunk Mennyei és páratlan jóságosságának Áldásai és ajándékai számára.”

Szent Ignác mindig a halálának évfordulója napján lép be Joao testébe. Energiája annyira hatalmas erejű, hogy jelenléte 20 percig lehetséges Joao testében, nehogy nagyon megterhelje a fizikai testét a magas szintű rezgésekkel (minden év: július 25-30 között jelenik meg). Az általa közvetített Szeretet energia rezgése, ami segít minden odalátogatón, annyira erős, hogy fizikai szinten is lehet érzékelni a bizsergést, az energia sűrű áramlását és a megszűnő fájdalmat.

Dr. Augusto de Almeida az egyik leggyakoribb entitás

Azokon a napokon, amikor Szent Ignác lép Joao testébe, néhány odalátogatót megölel, és Ők átérezhetik a Joao testéből átáramló energiát. Amikor elhagyja Joao testét mindig Dr Augusto lép be Joao testébe, és üzen az emberek számára:

“Dom Ignáció a világosság, ami ide vetül. A Hit és az összpontosítás mozgatja az energiát, hogy elhozza ide a Fényt. A Casa-ban végzett összes műtétet – spirituális műtéteket – Dom Ignáció felügyeli. Mindent ellenőriz, és mindenre vigyáz. Ti (az összes jelenlevő ember) az áramlattal az összpontosítás egy körét hozzátok létre, amely idevonzza a világosságot, hogy jót tehessünk. A jó megtételére könnyű létrehozni a világosság körét.”

PROGRAMOK, Helyszínek

 Képkivágás

Az év utolsó T&GY meditáció
Karácsonyi ünnepi meditáció

Különleges gyógyító energiák, a sok millió éves sókristályok között a Fény Entitások közreműködésével
2015.12.19. (Szombat) 15:00-18:00-ig Parajdi Sópince -ben!

kcs

   Kérlek, a karácsonyi alkalomra a vízen kívül hozzál magaddal egy becsomagolt ajándékot, kb 500.-, (de max. 1000.-) értékben, amivel egymást megajándékozzuk.
Az ajándékozás névtelen, sorsolással húzzuk ki, ki melyik ajándékot kapja!

Már Péntekenként is !!! 

Spirituális tisztítás, Lélekgyógyítás  Médiumi Meditáció

                                                                                                                                                                        

Csütörtökön 

18:30 – 20:00   Hét nap ház-ban!

Pénteken 

18.00 – 19:00ig  Parajdi Sópince -ben!

A  Gyógyítómeditáció

 

Ha szeretnéd, hogy a meditációt megelőző napokban a Fény Entitások felkészítsenek a magasabb rezgésű tisztító, gyógyító energiák befogadására, akkor Forrás: ThinkstockKérlek, hogy a meditáció előtt időben >>jelezd<< részvételi szándékodat. Ezzel segíted az én  munkámat is.

Előre is köszönöm.

(Ha sikerül szerda éjfélig bejelentkezned, akkor a pénteki meditáció a Parajdi Sópincében számodra INGYENES!) >>ITT<<

 

 Csütörtökön  18:00-tól várlak benneteket

A Van Egy Helyen! (1085 Budapest, Rökk Szilárd utca 11. Fsz.1 (11-es kapukód))VEH 3 960-379

————————————————————————————————————

Péntekenként !!! 

A Parajdi Sópincében 2015 április-​tól minden pénteken

Spirituális tisztítás, Lélekgyógyítás, Médiumi meditáció

gyülekezés 17:30-tól
Meditáció 18:00-19:00
!

Médiumi meditáció a Parajdi Sópincében!

pp

 50.000 Kg, 20 millió éves parajdi só a Vámház körút 11-ben.

Helyszín: Budapest, Vámház krt 11.

Ideje: 18:00 -19:00

Kérlek, segítsd munkámat azzal, hogy érkezésed előre jelzed, hogy a segítő Entitások fel tudjanak készíteni az energiákra  legkésőbb péntek 15:00-ig! ( itt ) 

vagy:  allcaridade@gmail.com címen!

Kinek ajánlom?

A Sópince Meditációval egy kíváló lehetőség azoknak, akik szereték duplán kihasználni az időt, hiszen a Parajdi Sópince a gyógyulni vágyó asztmásoknak, allergiásoknak és a légúti megbetegedésekben szenvedőknek ad enyhülést, ugyan akkor a tisztító, gyógyító energia ami amit az Fény entitásai csatornázásával hozok, fokozzák a szervezetünkre gyakorolt jótékony hatást! 

A PARAJDI SÓBÁNYA „KISTESTVÉRE”

Ötvenezer kiló húszmillió éves parajdi sót építettük be a háromszáz négyzetméteres egykori légoltalmi pincébe a Vámház körút 11-ben. Maroknyi Székelyföld az anyaország fővárosában, hiszen az ásványkincs mellett szovátai követ és – engedéllyel kivágott – hargitai fenyőt használtunk az építkezésen.

 

Kedves Barátaim!

 Ebben az évben is emlékezünk Loyolai Szent Ignácra a Jezsuita rend alapítójára, A Fény Entitásainak vezetőjére!

2015 Július 25-én Szombat délután 14:00-18:00

Abadiania 2011 1093Szent Ignác napján

 Ünnepi nagy csoportos energetikai tisztítás a Fény Entitásai segítségével

Kérlek, ha megteheted  hozz egy szál fehér virágot a meditációrat, amivel emeled az ünnep hangulatát. A virág a meditáció során energetizálásra kerül, hogy a meditáció végén haza tudd vinni annak a személynek, aki a számodra a leg fontosabb! ♥

Lesznek energetizált kristályok,  valamint lehetőség nyilik a saját kristályod elhozatala esetén annak tisztítására és ha szükséges újra energetizálására.

Lehetőség személyes konzultációra, előzetes időpont egyeztetéssel!

Bővebb információ itt!

www.tisztitomeditacio.hu

www.gyogyitomeditacio.hu

 

LOYOLAI SZENT IGNAC

“Azoknak akik hisznek nem kellenek szavak,

azoknak akik nem hisznek,

bármennyi szó felesleges” ‘Loyolai Szent Ignác

A “Miatyánk” viszonya a csakrákra

Külön kitérőt érdemel a kereszténység alapimájának, a Miatyánknak viszonya a csakrákkal. Amikor valaki ezt a fohászt mondja, képzeletben haladhat a test elülső oldalán, egyik energetikai gócpontról a másikra, a következőképpen:

Miatyánk Csakra

Korona csakra  – „Miatyánk, aki a mennyekben vagy”.
Az Atya országa a fejtető. Akkor élhetjük át ezt a tudatállapotot, ha a szahaszrára nyitott.  Szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod A Szent Szellem bennünk történő megelevenedésének óhajtása. Vonuljon be tudatunkba a nyugalom, béke, szeretet, végtelenség, (vö. Óm Shanti) A szikh vallás hívei egy érdekes hasonlattal élnek: „Amikor a Nám (Ige) sasmadara leszáll, a bűnök apró verebei szétrebbennek.”

Homlok csakra – „Legyen meg a Te akaratod, miként a mennyben, úgy a földön is.”
Az akarati központ a homlok. De itt a felsőbb akaratról van szó, amely meg akar nyilvánulni bennünk és általunk, engedjük meg neki. Mindenképpen az Ő akarata érvényesül, ne ellenkezzünk, (hordozzuk kisebb-nagyobb keresztünket). A mesterek azt tanítják, hogy amikor az adzsna, vagyis a harmadik szem kinyílik, vele együtt felélednek az alsóbb erőkörök is. Ez az a mód, ahogyan a földön (tehát a fizikumban) beteljesül a Legfelsőbb Akarat. Az evangélium szerint: „Ha a te szemed tiszta, az egész tested tiszta. Ugyebár ez a tisztánlátás centruma is. (és a teljességben, az egészben meglátszik, hogy ez így jó!)

Torok-csakra (éter elem) – „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.”
A magyar fordításában szereplő mindennapi kenyér az eredetiben ténylegesen szuperszubsztanciálisként szerepel, vagyis a legfinomabb prána megnyilvánulását kérjük. A kundaliní mesterek leírják azt a rendkívül szubtilis energiát, amely a szórna csakrából árad. Amikor sikerül végre a torokban megállítani, a jógi egy kivételesen finom, édes ízt érez és képes lesz szinte kizárólag az energiával táplálni a testét. Más szavakkal, a tökéletes önátadás révén megnyilvánul a tökéletes Gondviselés.

Szív-csakra (levegő elem) – „Bocsásd meg a mi vétkeinket.”
Az előző erőközponttal együtt szattvikus minőséget hordoz, amely a tisztánlátáshoz nélkülözhetetlen. A könyörgés arra irányul, hogy a magasabb tudatosság fényében képesek legyünk felismerni a cselekedetek személytelen természetét, és vessünk véget a téves önidentifikációnak. Mindaddig, amíg egy test-elme komplexumnak tekintjük magunkat, jelen lesz a bűn eszméje és az ezt kísérő önvád. Ha valaki csak úgy tudja ezt elfogadni, hogy mindenképpen egy rajta kívülálló, transzcendens hatalom ítélkezik felette és ténylegesen az Ő megbocsátását szükséges elnyerni, az is rendben van, így is működhet. Hiszen egy ilyen magasrendű ima, mint a Miatyánk, mindenképpen a tisztaság ideájához kapcsol bennünket.

Köldök csakra (Tűz elem) – “Miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.”
Ez is összefügg annak helyes megértésével, hogy a folyamatokban és tettekben nincs semmiféle személyes tartalom. A harag és neheztelés csak úgy távozik tőlünk, ha felhagyunk azzal, hogy másokhoz a tetteik alapján viszonyulunk. Az ind hagyomány a manipúra csakrához az asztrológiai planéták közül a Napot társítja. Ennek alacsony megnyilvánulási szintje az ego, amelyik folyton reagál a történésekre. Úgy érezzük, bennünket bántottak meg, minket ért sérelem, nekünk okozott szenvedést valami szörnyűséges alak. Magas oktávon viszont a tisztánlátás szellemi fénye érvényesül, amelyik az „Uram bocsáss meg nekik, hisz nem tudják mit cselekszenek&#8221; hozzáállásában ölt testet. Nem könnyű ezt őszintén, szívből kimondani, tényleg magasabb rendű impulzusok szükségesek hozzá. A szenteknek viszont ez az alapvető tudati tendenciája. Ők úgy látják, hogy csupán az emberi tudatlanság áramlik át egy bizonyos formán, mindegy hogy hívják azt a formát. Más szavakkal, elítélik a bűnt (a helytelen tetteket), de nem ítélik el a bűnöst (az elkövetőt).

Szakrális-csakra  (víz elem) – „És ne vígy minket a kísértésbe.”
Vagy kicsit korszerűbben, ne engedj minket kísértésbe esni, adj erőt ahhoz, hogy kellőképpen éberek legyünk. A szvádhisthánát a nemiség centrumaként szokták emlegetni, de ennél jóval tágabb a jelentésköre. Mindenféle tendenciát magába foglal, ami a vak vágyak és az illúzió világa felé húz, és akadályozza a szellemi fejlődést. Talán titkon azt is üzeni, hogy erényeinkkel szemben legyünk gyanakvóak, mert ez az Erő megleckéztethet minket.

Gyökér-csakra (föld elem) – „De szabadíts meg a Gonosztól.”
Természetesen a bennünk lévő, a múládhárában szunnyadó gonosztól. Megint csak egy modern fordulattal élve, adassék számunkra valamiféle támogatás a személyes tudattalan árnyainak feltisztításához. „Légy segítségemre! Maradj velem! Köss össze a Végtelennel!

Záróakkordként pedig amikor a tied az ország, a hatalom és a dicsőség& szavakat mondjuk, mintegy visszacsatolásként a gerincoszlop hátsó felén felvihetjük a figyelmet a legalsó erőközpontból a legfelsőbe.

(részlet Hornyák Károly Metafizikai összefüggések című könyvéből) ;

Forrás: http://www.szabadonebredok.hu/